Nagyvilág

Vezető brit politikusok emlékeztek meg a pénteken meggyilkolt képviselőről

DANIEL SORABJI / AFP
DANIEL SORABJI / AFP
David Amesst a fogadóóráján késelte halálra egy merénylő.

Az emlékezés virágait helyezte el szombaton Boris Johnson brit kormányfő az előző nap meggyilkolt parlamenti képviselő választókörzetében.

A miniszterelnökkel együtt virágot helyezett el a gyilkosság helyszínén Priti Patel belügyminiszter és Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője is. A kormányfő és az ellenzék vezére egymás mellett állva hajtott fejet Leigh-on-Sea délkelet-angliai városában, ahol a 69 éves konzervatív párti parlamenti képviselőt, David Amesst megölték.

Az ötgyermekes férfival, aki 28 évig volt parlamenti képviselő, pénteken napközben a fogadóóráján végzett egy 25 éves brit állampolgár. Az elkövetőt elfogta a rendőrség, róla később közölték, hogy iszlám szélsőséges, és a gyanú szerint magányos merénylő volt.

A belügyminiszter közölte, hogy felülvizsgálják a választott politikai tisztséget viselők biztonságát. „Minden intézkedést meg kell hozni a parlamenti képviselők biztonsága érdekében, hogy végezhessék a választott tisztségviselőként rájuk háruló feladatokat” – jelentette ki Priti Patel.

Londonban, a parlamentnek helyet adó Westminsterben fegyveres rendőrök járőröznek, viszont a brit parlament képviselőit a saját választókerületükben lényegében semmilyen különösebb biztonsági intézkedés nem védi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik