Nagyvilág

A cseh kormányfő bejelentette, hogy ellenzékbe vonul

Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Lemondott kormányalakítási tervéről, és bejelentette, hogy ellenzékbe vonul Andrej Babis cseh miniszterelnök, miután a múlt hétvégén megtartott választásokon nem sikerült többséget szerezni a törvényhozásban – írja az MTI. Milos Zeman cseh államfő korábban azt mondta, hogy a választásokon legerősebb pozíciókat szerző párt elnökét fogja megbízni a kormányalakítással. Bár a választásokat a Spolu jobboldali hárompárti koalíció nyerte, önálló pártként a Babis által vezetett ANO lett a legerősebb, ez okozhatott némi zavart. Babis korábban azt közölte: úgy tudja, az elnök őt kívánja megbízni a kormányalakítással, de meggondolja, hogy elfogadja-e a megbizatást.

A Babis-ellenes ötpárti blokk szilárd

– ezt mondta Babis a Frekvence 1. kereskedelmi rádiónak adott interjúban pénteken, hozzátéve, hogy átadja a hatalmat az új koalíciónak, ő pedig ellenzékbe vonul.

A Spolu hármaskoalíciónak és a vele együttműködő PirStan kétpárti koalíciónak együttesen 108 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban, míg Babis mozgalma 72 mandátumot szerzett. A Spolu és a PirStan már tárgyalnak egy ötpárti jobboldali kormánykoalíció létrehozásáról. A Spolu most abban bízik, hogy az államfő a képviselőházi többségüket nem fogja megkérdőjelezni, és kormányalakítással Petr Fialát, a hármaskolaíció legerősebb pártjának jelöltjét fogja megbízni. Fiala már találkozót is kért az államfőtől, de ennek időpontja bizonytalan, tekintettel Milos Zeman egészségi állapotára.

A 77 éves Milos Zemant vasárnap óta ápolják a prágai Központi Katonai Kórház intenzív osztályán, de betegségének diagnózisát nem hozták nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik