Nagyvilág

Lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár

Christian Bruna / MTI / EPA
Christian Bruna / MTI / EPA

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán, írja az MTI.

Közlése szerint a kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át.

Kurz azonban az Oszták Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként kívánja folytatja politikai karrierjét.

Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek.

Előzmény

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség három napja házkutatást rendelt el a kancellári hivatalban, a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában és a pénzügyminisztériumban, a kancellárral szemben korrupciós vádak fogalmazódtak meg.

Az államügyészség szerdai akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e a megjelentetésükért.

A házkutatások érintettjei Kurz bizalmi emberei, Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és Stefan Steiner vezető stratéga mellett Sophie Karmasin közvélemény-kutató, az ÖVP által delegált egykori családügyi miniszter, Thomas Schmid, a pénzügyminisztérium volt államtitkára, a Nemzeti Vagyonkezelő Holding egykori elnöke (ÖBAG), valamint Wolfgang és Helmuth Fellner, az Österreich Médiacsoport tulajdonosai.

A vád hűtlen kezelés, megvesztegetés és kenőpénz elfogadása, valamint manipulált közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra hozatala közpénzen. A gyanú szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró (csaknem 470 millió forint) volt.

Kurz az ORF közszolgálati televízió szerda esti adásában határozottan visszautasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy ő érintett volna. A kancellár még péntek este is azt nyilatkozta, hogy nem mond le tisztségéről, ő és kormányának néppárti tagjai továbbra is cselekvőképesek, és szándékukban áll az elkezdett munkát folytatni.

Ám a koalíciós partner közbeszólt

Csütörtökön azonban koalíciós partnere megkérdőjelezte a kancellár cselekvőképességét. „Nem térhetünk napirendre a történtek felett, amelyek megkérdőjelezik a kancellár cselekvőképességét” – reagált az előző napi eseményekre írásos nyilatkozatában a koalíciós partner Osztrák Zöld Párt vezetője, Werner Kogler, aki szerint a vádak válságba sodorták a kormányon lévő néppárti-zöldpárti koalíciót.

Kogler úgy vélte, hogy az Osztrák Néppárt székházában (ÖVP), a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban elrendelt házkutatások feltehetően korrupcióra utalnak, és ezzel a történések „új dimenzióba emelkedtek”. Az alkancellár szerint efelett nem lehet egyszerűen napirendre térni, és a tényeket maradéktalanul tisztázni kell.

Kurz tehát pénteken is tagadott.

Ehhez képest jött a lemondás bejelentése szombat este.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik