Nagyvilág

Az MTI egy mondatánál komolyabb kritikát kapott Szijjártó Péter Pozsonyban

Martin Baumann / TASR / MTI
Martin Baumann / TASR / MTI
Papírt kapott a tisztázandó kérdésekről a szlovák külügyminisztertől.

Az állami hírügynökség Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pozsonyi útjáról elég részletesen beszámolt, de szlovák hivatali partnere kritikáját – finoman szólva – szűrte. Azt ugyanis annyival elintézte, hogy Ivan Korcok

fontosnak tartotta megemlíteni, hogy el kellene kerülni azokat a helyzeteket, amikor a felek a sajtóból kénytelenek értesülni bizonyos, őket is érintő döntésekről.

Ez valójában olyannyira fontos volt, hogy Paraméter szerint a szlovák külügyminiszter össze is írta a két ország közti problémákat Szijjártó Péternek. Ivan Korcok a szlovák-magyar viszonyt jónak nevezte, de a jelenleginél jobban építene a szlovák-magyar alapszerződésre, az az alapján működő szlovák-magyar vegyes bizottságoknak komolyabb  szerepet szánna azokon a területeken, ahol „sok a kérdőjel”.

Ezek egyike volt, hogy Pozsony számára átláthatatlanok a magyar állami támogatások, szeretné tudni, mire költi a magyar adófizetők pénzét az Orbán-kormány Szlovákiában. Ivan Korcok közölte, azt szeretnék, ha a magyar kormány a jövőben a Szlovákiát érintő programjait a standard nemzetközi kapcsolatoknak megfelelően, konzultáció, kölcsönös megegyezés alapján valósítaná meg. Szerinte Szijjártó Péter megértette, nem tesz jót a kapcsolatoknak, ha csak a sajtóból szereznek tudomást arról, hogy a magyar kormány

  • épületeket vásárolt Kassán,
  • létrehozott egy pénzalapot, amiből a szomszédos országokban akar mezőgazdasági földterületeket felvásárolni,
  • Szlovákiába akar forrásokat juttatni, templomokat restaurálni,
  • a kulturális és oktatási támogatásoknál eltér a 2004-es megállapodástól,
  • az uniós szabályoktól eltérően ad gazdasági támogatásokat.
Kapcsolódó
Szlovák sajtó: Kassán vett ingatlanokat a magyar külügy
Szijjártó Péterék erről nem tájékoztatták a hazai közvéleményt.

Szijjártó Péter azt ígérte, a gazdasági támogatásokat mindenképpen az uniós előírásokkal összhangban fogják folyósítani, Szlovákia a  kért információkat megkapja, az oktatási, kulturális támogatásokat pedig a kisebbségi vegyes bizottság felügyelheti a jövőben.

Szijjártó Péter előzőleg találkozott a hétvégén létrejött egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség vezetőivel, akiknek megígérte a gazdasági támogatások folytatását, de a Paraméter szerint ez a  Korcokkal folytatott tárgyalásai fényében valószínűleg csúszni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik