Nagyvilág koronavírus

Görögország több régiójában visszatér az éjszakai kijárási tilalom

Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Kijárási tilalmat vezetett be csütörtökön a görög kormány az ország második legnagyobb városának számító Szalonikiben, valamint a szomszédos Halkidikí és Kilkísz, valamint a közép-görögországi Lárisza körzetében az újabb koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt, írja az MTI.

A polgári védelem csütörtöki közlése szerint a kijárási tilalom pénteken, október 1-jén lép életbe, és legalább október 8-ig tart.

Ez alatt az időszak alatt tilos kimenni az utcára hajnali egy és hat óra között, kivéve akkor, ha ez munkavégzés céljából vagy egészségi okok miatt történik. Ezenkívül továbbra is tilos a zenélés a köztereken egész nap, magánterületen pedig legfeljebb 20 ember tarthat összejövetelt.

A hivatalos adatok szerint a koronavírus elleni teljes védettséghez szükséges vakcinákkal beoltott emberek aránya jóval elmarad az 58 százalékos országos átlagtól. Ez az arány 52 százalék Szalonikiben, 46,5 százalék Láriszában és 40 Halkidikíben és Kilkíszben.

A szakértők különösen a szaloniki járványhelyzet alakulása miatt aggódnak. A településen a hónap elején megtartották az éves kereskedelmi vásárt, október végén pedig körbeviszik a városban a város védőszentjének, Szent Demeternek az ikonját, amin ezrek szoktak részt venni. Ezenkívül katonai parádét is tartanak az 1940-es olasz megszállással szembeni görög ellenállás emlékére.

Számos szakértő kérte az október 28-i katonai felvonulás elhalasztását, elkerülendő az újabb fertőzöttek számának megugrását. A tavaly ősszel bevezetett, körülbelül fél évig tartó nagy, részleges korlátozás során az elsők között Szalonikiben vezettek be korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban Jánnisz Ikonómu kormányszóvivő csütörtökön kiemelte: a helyzet megváltozott, tekintve, hogy a lakosság több mint fele be van oltva.

Görögországban az elmúlt hetekben naponta átlagosan kétezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 20-40 halálesetet jegyeztek fel. Az országban eddig több mint 655 ezer ember fertőződött meg a vírussal, és több mint 14 ezer ember vesztette életét a fertőzés következtében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik