Nagyvilág

A szerb elnök fokozott harckészültséget rendelt a koszovói határnál

Ezt a védelmi miniszter jelentette be. Az államfő közölte, semmiképpen sem engedi meg, hogy Szerbiát, vagy a polgárait megalázzák.

Nebojsa Stefanovic közölte, a katonaságot Aleksandar Vucic államfő parancsára harci készültségbe helyezték a koszovói határ mentén, a teljes szárazföldi biztonsági övezetben – írja a Szabad Magyar Szó. A védelmi miniszter egy tévéműsorban megismételte, a hadsereg kész megvédeni a szerb népet.

Szerinte a harckészültség szintjének növelése, a katonaság jelenléte a határnál főleg megelőző célt szolgál.

Saját területünkön jogunkban áll átcsoportosítani az alakulatokat, ebbe senki sem szólhat bele, ez a mi szuverén döntésünk. Egyetlen nemzetközi egyezményt sem sértettünk meg, a katonaság pedig nem vonult be olyan területre, ahová nem szabad

– tette hozzá. Nebojsa Stefanovic kiemelte, a harckészültségi szint emelése a biztonsági övezetben hatásos volt, mert bátorságot adott nemzet tagjainak, miközben megmutatta, hogy Szerbia tartózkodik attól, hogy incidenst okozzon.

Közben Vucic elnök is elmagyarázta a nyugati országok nagyköveteinek, ő miként látja a Koszovó északi részén kialakult helyzetet. Jelezte, noha elkötelezett a béke megőrzésében, a brüsszeli megállapodás tiszteletben tartásában, de semmiképpen sem engedi meg, hogy Szerbiát, vagy annak polgárait megalázzák. 

A koszovói szerbek már kilencedik napja blokád alatt tartják a jarinjei és a brnjaki határátkelőket, ahol jelenleg csak gyalog lehet átlépni. A tiltakozás azután kezdődött, hogy a pristinai kormány a kölcsönösség alapján kötelezővé tette a rendszámtáblák cseréjét.

Albin Kurti koszovói kormányfő korábban jelezte, Szerbia ugyanezt teszi, pedig itt lenne az ideje, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen elismerje egymás rendszámtábláit. Belgrád szerint ez lehetetlen, mert azt jelentené, hogy Szerbia elfogadja Koszovó önálló állami létét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik