Nagyvilág

Őrizetbe vették a szlovák Instagram-királynőt

Polícia Slovenskej republiky
Polícia Slovenskej republiky
Sajtóhírek szerint egy drogkereskedő bűnszervezet tagja volt.

Pozsonyban és több régióban egyszerre csaptak le a drogbűnözőkre a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) emberei. Több házkutatást is tartottak és 15 embert őrizetbe vettek – írta közösségi oldalán a szlovák rendőrség, amely további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el.

A Paraméter ugyanakkor szlovák sajtóhírek alapján azt írta, hogy az összehangolt akcióban őrizetbe vették a szlovák Instagram-királynőnek nevezett Zuzana Plačkovát. A 30 éves nő egy valóságshow-ban vált ismertté, majd influencer lett.

Vele együtt vették őrizetbe a férjét is. A gyanú szerint mindketten régóta tagjai voltak egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetnek, amelynek galgóci vezetőjét szintén elfogták.

Az Új Szó szerint a szlovák Instagram-sztár a rendőrautóból is üzent követőinek (759 ezren vannak).

Úgy érzem magam, mintha Hollywoodban lennék

– kiabálta, majd még hozzátette, az ügyben majd az Instagramon „nyilatkozik”.

Rajta kívül elfogtak más hírességeket is. Egy ismert vállalkozót, aki csak néhány hónapja volt szabadlábon, előtte ingatlanokkal kapcsolatos csalásokért került börtönbe, illetve egy válogatott cselgáncsozót, aki ellen korábban is folyt eljárás kábítószerek miatt.

Az őrizetbe vetteket a kábítószeres bűncselekmények mellett bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és támogatásával is gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik