Небојша Стефановић / Facebook
Nagyvilág

A rendszámvita után harckészültség a szerb hadsereg két déli egységénél

Napok óta feszült a helyzet Észak-Koszovóban a rendszámtáblák miatt.

Elsőfokú harckészültségbe helyezték a szerb hadsereg raskai és Novi Pazar-i kaszárnyában állomásozó alakulatait, amelyeknél  Nebojsa Stefanovic védelmi miniszter és Milan Mojsilovic vezérkari főnök tartott szemlét – írja a Szabad Magyar Szó.

A harckészültségről a miniszter azt mondta, az nem provokáció, hanem egy világos üzenetet,

hogy senki se gondolja azt, hogy a szerb néppel bármit megtehet. (…) Hadseregünk nem akar provokálni, nem fog a törvényes kereteken kívül, vagy a nemzetközi egyezményekkel ellentétesen cselekedni, de kész megvédeni a szerb népet, amennyiben bármi is veszélyezteti az emberek életét

– hangoztatta mindkét helyőrségben Nebojsa Stefanovic, aki azt is közölte, hogy Aleksandar Vucic államfő parancsára, elrettentő szándékkal helyezték harckészültségbe a két alakulatot a feszült helyzet miatt.

Észak-Koszovóban a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblát az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk. Pristina azt állítja, ez nem jogellenes, Szerbia évek óta ugyanezt teszi.

Kapcsolódó
Feszültség a rendszámtáblák miatt a szerb-koszovói határon
Bár Koszovó szerint csak a kölcsönösség elvét alkalmazzák, a szerb elnök összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot.

Albin Kurti koszovói kormányfő szerint itt lenne az ideje, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen elismerje egymás rendszámtábláit. Ez lehetővé tenné a szabadabb mozgást, csökkentené a feszültséget is a két ország határán. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét, amit Belgrád nem ismer el, saját tartományának tartja a többségében albánok lakta területet – emlékeztetett az MTI.

Belgrád szerint a koszovói rendszámtáblák elismerése azt jelentené, hogy elfogadja Koszovó önálló állami létét. Hivatalosan a szerb és a koszovói vezetés is nyugalomra intette a határon tartózkodókat, de  a koszovói miniszterelnök jelezte, a rendszámtáblák lecserélése addig tart, amíg a szerbek el nem ismerik a koszovói táblákat. Erről  Szerbia hallani sem akar. A koszovói kormányfő és a jelenleg éppen Budapesten tárgyaló szerb elnök is a másik felet okolja a feszültségekért, miközben azt állítják, saját népük békés megoldást szeretne.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.