Nagyvilág

Kimondták, hogy Oroszország a felelős Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásáért

Niklas HALLE'N / AFP
Niklas HALLE'N / AFP
Az oroszokkal szembeforduló egykori FSZB-tisztet 2006-ban ölték meg Londonban.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi határozatában Oroszországot tette felelőssé a 2006-ban Londonban megölt Alekszandr Litvinyenko egykori orosz hírszerző haláláért.

Litvinyenko, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredese szembefordult az orosz kormánnyal, és 2000-ben Londonba emigrált, ahol 2006 novemberében hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal megölték. A mérgező anyagot a Scotland Yard szerint Litvinyenko teájába csempészték a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a volt FSZB-tiszt két egykori ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal találkozott.

Nagy-Britanniában 2007-ben hivatalosan vádat emeltek a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj ellen, és kérték kiadatását, ám ezt Moszkva megtagadta. Ezt később diplomaták kölcsönös kiutasítása követte.

A strasbourgi bírói testület megerősítette, megalapozott az a feltételezés, hogy a Litvinyenko elleni merényletet Kovtun és Lugovoj az orosz állam megbízásából hajtotta végre. A bírák megállapították azt is, hogy az orosz hatóságok nem adtak kielégítő magyarázatot az esettel kapcsolatban, nem folytattak vizsgálatot az ügyben, de nem is cáfolták a londoni nyomozás eredményeit.

Az EJEB bűnösnek mondta ki Oroszországot, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 2., illetve 38. cikkének megsértésében, amelyek az élethez való jogot garantálják, valamint arra kötelezik a nemzetközi testülethez csatlakozott államokat, hogy a vitatott ügyek békés rendezése érdekében bocsássanak rendelkezésre minden, a vizsgálat szempontjából fontos dokumentumot.

A bíróság határozata szerint Oroszországnak 100 ezer euró értékű kártérítést kell fizetnie Litvinyenko özvegyének. Az orosz vezetés továbbra is tagadja, hogy köze lett volna Litvinyenko halálához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik