2024-ben nyithatja meg újra kapuit a párizsi Notre Dame-székesegyház, miután a katedrális teljes biztonságossá vált a 850 éves épület nagy részeit elpusztító 2019-es tűzvészt követően. A CNN a konzerválásáért és helyreállításáért felelős köztestület szombati közleményére hivatkozva azt írta, a székesegyház biztonságossá tételét a tervek szerint befejezték. A helyreállítás biztonsági fázisának elemei közé tartozott többek között a katedrális támpilléreinek és oromzatának megerősítése, valamint a megégett állványzat eltávolítása – derül ki a közleményből.
Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is kimondhatjuk, a katedrális megmenekült, oszlopai és falai szilárdak
– mondta Jean-Louis Georgelin tábornok, a helyreállításért felelős szervezet elnöke, aki hozzátette, folytatódik a tűzvész által elpusztított részek helyreállítása és újjáépítése. A 2024-es újranyitás, amely Georgelin tábornok szerint egész Franciaország győzelme, megfelelne az Emmanuel Macron elnök által tett korábbi ígéretnek, mely szerint a rekonstrukciós munkálatokat öt éven belül befejezik.
A székesegyház biztosításával kapcsolatos munkálatok ideiglenesen szüneteltek a koronavírus-járvány idején, és fertőtlenítést is végeztek, mielőtt a munkálatok 2020 júniusában folytatódtak volna. A tűzvész után élénk vita alakult ki arról, hogy hogyan kellene újjáépíteni a katedrálist. Edouard Philippe volt miniszterelnök modern megközelítést javasolt, és pályázatot is hirdettek a torony átalakításának terveire, ami sokakból ellenérzéseket váltott ki. Macron elnök tavaly úgy döntött, az egész székesegyházat pontosan úgy fogják helyreállítani, ahogy volt, beleértve a tornyot is, amely eredetileg fából készült, és már a tűz első óráiban kapott lángra.