Nagyvilág

Megölték az Iszlám Állam szaharai sejtjének vezetőjét

Személyesen Emmanuel Macron jelentette be.

Francia csapatok végeztek Adnán Abu Valíd aszSzahravival, az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetőjével – jelentette be csütörtökre virradóra Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren.

A francia államfő hivatala szerint Szahravi a dzsihadisták hírhedt alakja volt a Száhel-övezetben, ahol a legtöbb merényletet az ISGS számlájára írják. Fegyveresei 2017-ben amerikai katonákat gyilkoltak meg, 2020 augusztusában pedig személyesen rendelte el hat francia humanitárius dolgozó és nigériai sofőrjük megölését.

A Száhel-övezetben több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Franciaország 2013 óta több ezer fős katonai kontingenst állomásoztat a Szaharától délre lévő térségben a szélsőségesek elleni küzdelemre.

Macron a véget nem érő vérontás miatt évek óta azon van, hogy további európai országokat is bevonjon a térség stabilitásának fenntartásába. A francia vezetés jelenleg 5100 katonát állomásoztat a régióban, de a kontingenst 2022 elejéig nagyjából a felére csökkentené és megszüntetné az eddigi Barkhane fedőnevű műveletet, amelyet mind Franciaországban, mind a Száhel-övezet országaiban bírálatok értek, mert nem tudott átütő sikereket felmutatni.

A francia katonák a G5 Száhel nevet viselő egyesített erőket (Mali, Mauritánia, Csád, Burkina Faso, Niger) támogatják a terrorizmus elleni harcban. Francia nyomásra tavaly óta a szélsőségesek elleni fellépést a Takuba fedőnevű európai uniós különleges alakulat is segíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik