Nagyvilág

Szlovák rendőrháború: Herger a maffiáról beszélt

Eduard Heger / Facebook
Eduard Heger / Facebook
A szlovák kormányfő szerint elkezdődött a harc a jogállamért.

Szlovákiában most éleződik ki a jogállamért folytatott küzdelem – jelentette ki Eduard Heger az úgynevezett rendőrségi belháború kapcsán – írta a Paraméter, amely úgy értékelte, már a kormányfő sem finomkodott, amikor közzétette Facebook-videóját, amelyben azt ígérte, a maffiát és a korrupciót is legyőzik. 

A miniszterelnök a rendőrségen belül folyó harcot úgy minősítette, hogy az egy kemény harc. Eduard Heger biztosított  mindenkit, kormánya nem adja fel a küzdelmet.

12 év alatt létrejött és megerősödött az olyan emberek szervezett hálózata, akik számára a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok csak a büntetlenség biztosításának eszközei.

Kapcsolódó
Kuciak-gyilkosság: Kocner mégis kezdhet aggódni
A gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozó vélhetően mégsem ússza meg.

Sikerült fokozatosan megfosztani ezeket az embereket a pozíciójuktól, akiknek a jogállamisággal szembeni ellenállása egyre erősebb.

A miniszterelnök úgy vélte, jelenleg a szlovákok annak a szemtanúi, hogy próbálják megfélemlíteni, megfenyegetni azokat, akik számára az igazságszolgáltatás a legfontosabb. A bűnüldöző hatóságok szabad kezet kaptak, a kormány nem hagyja magukra azokat, akik nehéz helyzetben küzdenek az igazságszolgáltatásért.

A kományfő megszólalásának előzménye, hogy hétfőn reggel a a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) több tisztjét is letartóztatta a rendőrség belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) hatáskörrel való visszaélés miatt. Valamennyien a Tisztítótűz fedőnevű akcióban vettek részt, azzal gyanúsíthatják őket, hogy „egyeztették” a tanúk – legtöbbször maguk is „bűnbánó” bűnözők – vallomásait.

Miközben Roman Mikulec belügyminiszter arról beszélt, hogy „piszkos játék folyik a háttérben”, délután ügyészi utasításra a belső ellenőrzés emberei letartóztatták saját főnöküket is. A rendőrháború miatt a parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke rendkívüli ülést hív össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik