Nagyvilág koronavírus

Szlovéniában kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel – jelentette ki Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter az MTI tudósítása szerint.

A munkavégzéshez a jövőben nem lesz elég a negatív teszt.

„Most, hogy van elég vakcina, az állam nem lehet túsza azoknak, akik ellenzik a kötelező oltást” – mondta, hozzátéve: a kormány azzal, hogy ösztönzi az állami hivatalokban dolgozók átoltottságát, példát akar mutatni másoknak.

A tárcavezető egyben meggyőződésnek adott hangot, hogy a munkavédelmi jogszabályok lehetővé teszik ezt a lépést.

Szlovéniában hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjesztette a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást. Minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.

Péntekre 998 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 278-an vannak kórházban, 61-en intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 019 524-en kaptak védőoltást, közülük 930 704-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 48, illetve 44 százaléka.

Eközben Horvátországban

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1042 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 381 ezret. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon nyolcan haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8413-ra emelkedett. Kórházban 552 beteget ápolnak, 59-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 754 731-en kaptak védőoltást – a jogosultak 43,2, a felnőtt lakosság 51,9 százaléka –, közülük 1 643 710-en már a második adagot is felvették.

Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján hasonlóan fogalmazott, mint a szlovén gazdaságfejlesztési miniszter. Mint mondta: a türelmünk véges, az oltottak nem lehetnek túszai az oltatlanoknak.

Kifejtette, hogy a kórházban és intenzív osztályon kezelt betegek 80-90 százalékát nem oltották be. A vírus az oltatlanok körében szedi áldozatait – fogalmazott, és immár sokadjára az koronavírus elleni védőoltások felvételére szólított fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik