Nagyvilág

Három régi és két új járatot indít a Wizz Air Debrecenből

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Két új desztinációt kínál és három korábbi járatot indít újra a Wizz Air a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről – jelentették be a kormány, a cívisváros és a légitársaság képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.

Sebők András, a Wizz Air Hungary Ltd. központi szervezet üzemeltetési igazgatója elmondta, a két új, Brüsszel-Charleroi és Kijev célállomású járatok a légitársaság tervei szerint december 14-15-től indulnának el, október végétől, november elejétől újraindulhat a korábban jól működő tel-avivi és a moszkvai járat, a görögországi Santorinire pedig már idén nyáron indított repülőgépeket a Wizz Air.

Ezzel együtt újra kilenc járat lesz elérhető Debrecenből – tette hozzá a társaság üzemeltetési igazgatója.

Szavai szerint Debrecen teljesített legjobban a Wizz Air hálózatában a kiszolgálás pontossága és rendelkezésre állása szempontjából, ami a koronavírus-járvány után kimagasló eredménynek számít.

A pandémia miatt minimálisra kellett redukálni a repülési teljesítményt, ezért is nagyon jó hír a kedvelt járatok visszaállítása és az új pontok hozzáadása az üzemeltetéshez

– mondta Sebők András. Jelezte, az új járatokkal a Wizz Air idén körülbelül 75 ezer új széket tud hozzáadni a repülési képességhez.

Tavaly a pandémia időszakában valamivel több mint 120 ezer utasa volt a debreceni repülőtérnek, ami jelentősen elmarad a 2019-ben regisztrált 600 ezres csúcstól.

Kapcsolódó
Váradi József: Nem lesz állóhely a fapados repülőgépeken
Bőrlabdára gyűjtött, aztán létrehozta a Wizz Airt, a minap hetven százalékot alkudott egy cipő árából, de „lehetett volna többet is, kicsivel, talán”. Nagyinterjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik