Észak-Korea nem kéri a számára felajánlott hárommillió adag Sinovac vakcinát, mondván azoknak jobb hasznát veszik a járvány által komolyabban sújtott országokban, írja a Wall Street Journal az UNICEF közlésére hivatkozva.
A szervezet, amely részt vesz a COVAX, azaz a COVID-19 vakcinákhoz való méltányos hozzáférést célzó világméretű kezdeményezés lebonyolításában, azt közölte a lappal, hogy az észak-koreai egészségügyi minisztérium utasította vissza a szállítmányt.
Az elszigetelt ország júliusban az AstraZeneca oltóanyagából sem kértek, de akkor még a potenciális mellékhatásokat emlegették indokként. Az oroszok is küldtek volna nekik Szputnyikot, de abból sem lett végül semmi.
Észak-Koreában állítólag még mindig nem volt egyetlen koronavírusos eset sem a járvány kezdete óta, de ezzel együtt különböző óvintézkedéseket vezettek be, például lezárták a határokat és a belföldi utazásokat is korlátozzák az állampolgárok számára.
Ott tehát még egyáltalán nem kezdődött el az oltási kampány, de a jelek szerint jelenleg nincs is tervbe véve, egyelőre nagyvonalúan lepasszolják másnak még azokat a vakcinákat is, amiket nekik szántak.
Észak-Koreában egyébként egyre komolyabb az éhínség, ehhez a járvány miatt bevezetett korlátozások mellett az idei természeti csapások is hozzájárultak.
Mindeközben viszont aggasztó műholdképek láttak napvilágot, melyek azt mutatják, újraindíthatták az egyik atomreaktort.