Nagyvilág

„Úgy fejbe vágtak tűzifával, hogy elmozdult az állkapcsom” – kegyetlen állapotok az észak-koreai börtönökben

Olyan keményen bántalmazzák a fizikai munkára kényszerített észak-koreai fogva tartottakat, hogy az már kínzásnak minősülhet, ez áll az ENSZ friss jelentésében.

A Guardian cikke szerint egy nő arról beszélt,

úgy fejbe vágtak tűzifával, hogy az arcomon felszakadt a bőr, elmozdult az állkapcsom és négy fogam kiesett.

Egy másik volt bebörtönzött rabot mezőgazdasági munkára fogtak be. Ő arról számolt be,

úgy kellett húznom a szekeret, mint a teheneknek.

A 2010 és 2019 közötti beszámolókra épülő jelentés megállapította, hogy a fogva tartottak bántalmazása szisztematikus és széleskörű Észak-Koreában.

Valaki arról beszélt,

egyes raboknak a cella rácsai közé kellett tennie a fejét, hogy az őrök megverhessék rudakkal. Mi voltunk a bokszzsákjaik.

Előfordult olyan is, hogy amiért az egyik elítélt horkolt éjszaka, mind a 12 cellatársának ezer guggolást kellett megcsinálnia. Többen elájultak a feladat végrehajtása közben.

A koronavírus-járvány csak rontott az észak-koreai rabok helyzetén, mert megfelelő ellátásban sem részesülnek már. A nekik kiosztott élelem mennyiség és minősége egyaránt silány.

Két szökött rab egymástól függetlenül is azt mondta, hogy az éhhalál közelében volt.

Csak kukoricalisztet adtak nekünk, 100 grammot naponta háromszor

– emlékezett vissza egyikük.

Észak-Korea rendszeresen letagadja, hogy munkatáborokat üzemeltetnek, pedig erre több bizonyíték is van.

Az ENSZ próbálta felvenni a kapcsolatot az országgal, hogy értékeljék a jelentést, de nem érkezett reakció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik