Nagyvilág

Balhé a szag miatt: Vettek két pizzát, amiért a taxis kidobta őket, ebből lett a bunyó, a nő a motorháztetőre esett, majd onnan is lezuhant

Súlyos sztori keletkezett egy kis hagymaszag miatt Németországban, az események végén be is vonták az engedélyét egy német taxisnak – írja az MTI.

Egy 21 éves nő és 23 éves barátja két fokhagymás pizzát vásárolt szombat hajnalban, a péntek éjjeli szórakozás után. Úgy döntöttek, hazataxiznak, de a sofőr először be se akarta őket engedni a kocsiba, annyira fokhagymaszaguk volt. Végül mégis beszállhattak.

A taxis menet közben mégis megállította az autót, és arra kérte a párt, hogy szálljanak ki a pizzáikkal együtt. A rendőrség szerint ezután verekedni kezdtek. Végül a 49 éves sofőr el akart hajtani, de a nő a kocsi elé állt, hogy megakadályozza. Amikor a taxis mégis elindult, a nő a motorháztetőre esett, és néhány méteren át ott is maradt, mielőtt az útra zuhant volna. A taxis elhajtott, a nő könnyebben megsérült.

Nem sokkal később a sofőrt elkapták, taxiengedélyét elvették. Nyomozás indult ellene közúti veszélyeztetés miatt – állt a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik