Nagyvilág

170 Afganisztánból kimentett emberrel a fedélzetén megjött a WizzAir gépe

Vasárnap éjjel 23 órakor 170 utassal a fedélzetén megérkezett Budapestre, a Liszt Ferenc Repülőtérre a WizzAir repülőgépe, amely az üzbegisztáni Bukharából indult. Ez az első magyar utasszállító, amely részt vesz az afganisztáni mentőakcióban – közölte Radó András, a cég sajtófönöke a Spirit Fm-en.

Az atv.hu beszámolója szerint a szóvivő elmondta, hogy többségében amerikai és afgán állampolgárok érkeztek most Magyarországra, azt még nem tudni, hogy további gépek részt vesznek-e majd a mentésben.

Magyar Levente külügyi államtitkár vasárnap arról beszélt, a repülőgéppel érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár.

Vasárnap a 24.hu írta meg, röviddel azután, hogy a külügyi államtitkár vasárnap bejelentette a mentőakciót, elindult Bukharából a WizzAir A321-es utasszállítója.

A 24.hu még vasárnap megkereste a külügyminisztériumot, hogy valóban a WizzAir gépe hozza-e a kimentett embereket, illetve azt is kérdeztük, hogy az utasok között hány afgán állampolgár érkezik Budapestre, a kormány azonban egyelőre nem adott ki információkat az akcióról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik