Nagyvilág

Már több mint 2400 halottja van a haiti földrengésnek

Reginald LOUISSAINT JR / AFP
Reginald LOUISSAINT JR / AFP

Tovább emelkedett, és már jócskán meghaladta a kétezret a szombati haiti földrengés halálos áldozatainak száma az ország polgári védelmi igazgatóságának szerda esti beszámolója szerint, írja az MTI.

A hatóságok legfrissebb adatai szerint már 2419 halálesetet tartanak nyilván.

Vasárnap még 724 halottról számoltak be, majd másnapra megduplázódott a halálos áldozatok száma, előbb 1297-ről adtak tájékoztatást, majd hétfő este 1419-ről. A sérültek száma meghaladta a 12 ezret.

Az amerikai földtani intézet szerint a 7,2-es erejű földmozgás fészke tíz kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében.

A polgári védelem 13 694 megsemmisült lakóépületről, valamint összedőlt iskolákról, kórházakról, templomokról és szállodákról tájékoztatott. Harmincezer család maradt hajlék nélkül.

Kapcsolódó
„Az utcákat sikolyok töltik meg” – egymás után sújtják természeti katasztrófák Haitit
Szombaton földrengés rázta meg az egyébként is zavaros helyzetben levő Haitit, a mentést pedig az állam inkompetenciája mellett az is nehezítette, hogy hétfőn egy trópusi viharrá fejlődött ciklon érte el az országot.

Szerdán tovább nőtt a feszültség a segítségnyújtás lassúsága miatt. A délnyugati Les Cayes városának repülőterén, az egyik legsúlyosabban érintett területen emberek tömegei gyűltek össze a terminál kerítése előtt, miután egy segélyszállító repülőgép megérkezett, és a személyzet megkezdte a szállítmány berakodását a várakozó teherautókba. A szállítmányokat őrző haiti nemzeti rendőrség egyik tagja két figyelmeztető lövést adott le, hogy szétoszlasson egy fiatalokból álló csoportot.

Dühös tömegek gyűltek össze a város összeomlott épületeinél is, ponyvákat követelve, hogy ideiglenes menedékhelyeket hozzanak létre, amelyekre minden eddiginél nagyobb szükség volt, miután a Grace trópusi vihar hétfőn és kedden heves esőzéseket hozott.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. A 2010-es földrengés szinte teljesen elpusztította a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince egy részét, 222 ezren haltak meg, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Haiti még nem kászálódott ki a tizenegy évvel ezelőtti földrengésből, de a koronavírus-járvány is sújtja.

Továbbá a bűnbandák közötti erőszak visszájára fordította a gazdasági növekedést, július 7-én pedig meggyilkolták Jovenel Moise államfőt, ami politikai válságba sodorta a szigetországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik