Nagyvilág

Bemutatta új ötéves tervét a százéves Kínai Kommunista Párt

Koki Kataoka / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Koki Kataoka / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Bemutatta legújabb ötéves tervét a kínai kormány, amely a gazdaság nagy részének szigorúbb szabályozását vetíti előre. A tíz pontból álló ötéves tervet, amely 2025 végéig tart, szerdán késő este tette közzé a kínai államtanács és a Kommunista Párt Központi Bizottsága.

A dokumentum Mao Ce-tung emlékére hivatkozik, és arra hogy

Kína most ünnepli kommunista pártja alapításának századik évfordulóját.

A kínai kormány szerint az ötéves terv intézkedései megerősítik az olyan „fontos területeket”, mint a tudomány és a technológiai innováció, a kultúra és az oktatás. A tervben foglaltak szerint a kínai kormány célja továbbá a monopóliumok és a „külföldi vonatkozású jogi szabályozás” kezelése is. Kína emellett a digitális gazdaságára vonatkozó előírásait is felülvizsgálja, beleértve az internetes pénzügyeket, mesterséges intelligenciát, a big data technológiát és a felhőalapú szolgáltatásokat.

Az ötéves terv bejelentése aggodalmakat vetett fel azzal összefüggésben, hogy Peking a következő években jó eséllyel folytatni fogja a technológiai és oktatási magáncégek elleni szigorú fellépés gyakorlatát – írja a BBC News. A bejelentés hatására számos kínai vállalat részvényei meredeken zuhantak, mivel a befektetők aggodalmai miatt.

Peking korábban már indított monopóliumellenes vizsgálatokat az ország legnagyobb technológiai cégei ellen, és fellépett számos más vállalkozásokkal szemben is. Áprilisban az Alibaba technológiai óriáscég kapott rekordösszegű, 2,8 milliárd dolláros bírságot, miután egy vizsgálat azt állapította meg, hogy a vállalat évek óta visszaélt piaci erőfölényével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik