Nagyvilág koronavírus

Éjszakai kijárási tilalom a magyarok egyik kedvelt üdülőhelyén

AFP
AFP

Éjszakai kijárási tilalmat vezettek be a görögországi Kréta szigetének legnagyobb településén, Iraklióban a koronavírus delta változatának az elmúlt napokban tapasztalt erőteljes terjedése miatt – jelentették be a helyi hatóságok szerdán.

Iraklióban – akárcsak korábban Míkonoszon, Zákinthoszon és Hanía városban – hajnali egy és hat óra között vezették be a tilalmat. A csoportosulások elkerülése érdekében tilos a zene a bárokban és az éttermekben, a húsz főnél népesebb rendezvényeket szintén betiltották. Az intézkedések szerdától augusztus 17-ig érvényesek.

A hatóságok megítélése szerint az idegenforgalmi szezon csúcsidejében a kedvelt turistacélpontnak számító krétai város jelentős kockázatot jelent a járvány újbóli fellángolása szempontjából.

Görögországban az újonnan igazolt koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt huszonnégy órában 4181 volt, a járvány kezdete óta pedig mintegy 521 400. Kétszáztizenkilenc embert továbbra is intenzív osztályon ápolnak, és 19 volt a napi új halálesetek száma. A SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségnek eddig több mint 13 100 halálos áldozata volt. A delta variáns terjedése nagyon aggasztja a hatóságokat. A 10,7 milliós lélekszámú Görögországban eddig mintegy 5,4 millió ember kapott két adag védőoltást.

A magyarok kedvelt üdülőhelyeit illeti, Horvátországban is nőtt a fertőzöttek száma, az elmúlt 24 órában 381 új esetet azonosítottak, százzal többet, mint egy héttel korábban, ugyanakkor nem volt újabb halálos áldozata a járványnak.

A horvát válságstáb július 31-én két héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat, amelyek augusztus 15-én járnak le. Az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak 24 óráig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve.

A szomszédos Szlovéniában szerdára 248 új fertőzöttet szűrtek ki, kétszeresét a múlt hetinek, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 260 ezret. Újabb halálos áldozatról innen sem érkezett jelentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik