Szexi, vonzó, sármos – 2020 tavaszán ilyen szavakkal illették a twitterezők az egyik amerikai közéleti személyiséget. Az üzenetek célpontja azonban nem egy színész vagy zenész volt, hanem az akkor 62 éves Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. A rajongást leginkább az váltotta ki, hogy amíg Donald Trump kormánya meglehetősen kaotikusan kezelte az éppen fellendülőben lévő koronavírus-járványt, Cuomo határozottságot és céltudatosságot sugárzó, a tényeket a személyes élményekkel keverő napi sajtótájékoztatói egy igazi vezető képét mutatták.
Szűk másfél évvel később azonban már nyoma sincs a rajongásnak: az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg a cikkek nemcsak arról, hogy Cuomo stábja a valóságosnál kevesebb Covid-halottat jelentett az idősotthonokból, de arról is, hogy a kormányzó több alkalommal helytelenül, a szexuális zaklatás határát súrolva viselkedett a neki dolgozó nőkkel. A politikus az utolsó pillanatig remélte, hogy túléli a botrányt, ám a hivatalos jelentések nyilvánosságra hozása és a támogatók eltűnése miatt kedden lemondásra kényszerült.
Családi hagyomány
Amikor az olasz-amerikai családba született Cuomót megválasztották New York állam kormányzójának, nem volt számára ismeretlen a terep, ugyanis édesapja, Mario Cuomo 1983-tól 1994-ig, három cikluson keresztül már ellátta ugyanezt a feladatot. A családfő eredetileg ügyvéd volt, egyik ügyfele Fred Trump, Donald édesapja volt. Andrew szintén jogot végzett, majd 24 évesen apja kampányát vezette, sikeresen. A New Yorker tavaly ősszel megjelent, New York királya című portréjában felidézett egy városi legendát is. Mario Cuomo – még a kormányzóság előtt – 1977-ben a Demokrata Párt egyik jelöltje volt a New York-i polgármester-választáson. Az előválasztáson a legerősebb ellenfele a nyíltan homoszexuális Ed Koch volt, és a Cuomo-kampány állítólag – Andrew hathatós közreműködésével – olyan táblákat tett ki, miszerint „Ne a homót válaszd, hanem Cuomót”.
Bár a táblák létezésére azóta sem került elő bizonyíték, Andrew Cuomo személyisége minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a városi legenda azóta is tartja magát, sőt amikor a 2018-as kormányzói előválasztáson a nyíltan leszbikus színésznő, a Szex és New Yorkból ismert Cynthia Nixon volt az ellenfele, Nixon a következő szlogent használta: „A homót válaszd, ne Cuomót”.
A ’80-as, ’90-es években Cuomo előbb helyettes kerületi ügyészként, majd egy hajléktalanokat segítő szervezetben dolgozott, aztán 1990 és 1993 között az utóbbi munkát immáron a New York-i városvezetés tagjaként folytatta. 1993-tól miniszterhelyettesként, majd tárcavezetőként dolgozott a lakhatási és városfejlesztési minisztériumban Bill Clinton elnöksége alatt. Eközben a magánéletében is történtek változások: 1990-ben feleségül vette Kerry Kennedyt, az 1968-ban meggyilkolt Robert F. Kennedy lányát, John F. Kennedy unokahúgát. Három lányuk született, mígnem 2003-ban szétköltöztek, 2005-ben pedig elváltak.
A 2001-es kormányváltás után Cuomo egy kicsit háttérbe húzódott, majd 2002-ben bejelentette, hogy a családi hagyományokat folytatva elindul New York állam kormányzói címéért. A demokrata előválasztásban határozottan jól indult, de aztán elkövetett egy súlyos hibát. A szeptember 11-i terrorcselekmények után azt mondta, hogy republikánus ellenfele, a hivatalban lévő kormányzó, George Pataki nem csinált mást, csak Rudy Giuliani New York-i polgármester „kabátját tartotta”. Mivel a merénylet miatt ritkán tapasztalható, a lövészárkokon átívelő bajtársiasság és hazafiasság volt tapasztalható az amerikai közéletben, Cuomo kijelentése még a saját pártjában sem aratott sikert. Ezzel nagyjából véget is ért a kampánya.
Az ambiciózus kormányzó
2007-től aztán ő lett New York legfőbb államügyésze. Kormányzói álmairól azonban nem mondott le, és ebben közrejátszott az is, hogy Barack Obama tanácsadói azt javasolták David Paterson akkori kormányzónak, hogy ne induljon újra a címért, hanem lépjen vissza a választástól „a népszerű államügyész” javára. Cuomo végül a szavazatok 62,6 százalékát kapta meg – az elnök stábja jól kalkulált.
Bár Cuomo 2014-ben és 2016-ban is nyert a kormányzóválasztáson, így apjához hasonlóan belevághatott a harmadik ciklusába, vezetői stílusáról megoszlanak a vélemények. Több progresszív intézkedést vezetett be: megemelte a minimálbért, és olyan segélyezési programot vezetett be, amely támogatja, hogy a szülők hosszabb ideig lehessenek otthon gyerekekkel, illetve segíti azokat, akik egy beteg családtagjukat ápolják, szigorította a fegyverbirtoklási szabályokat, engedélyezte a melegházasságot és legalizálta a marihuánát.
Nem hiszem, hogy bármilyen politikai ideológia vezérli, inkább az a célja, hogy legyűrje az ellenfeleit, és mozgassa a kormányzati gépezetet. Persze ennek is megvan a hasznossága
– mondta a New Yorker újságírójának Michael Shaynerson, aki 2015-ben életrajzi könyvet írt Cuomóról.
Mások keményebben fogalmaztak: brutális főnökként, barátságtalan zsarnokként és paranoiás irányításmániásként jellemezték. A Demokrata Párt egyik tagja szerint:
Nem elég neki, hogy nyerjen, a többieknek is veszíteniük kell.
Csalóka számok
A keménykezű (egyesek szerint már-már autoriter) kormányzás krízishelyzetben akár hasznos is lehet, ahogy ez a koronavírus-járvány idején is kiderült. Cuomo – a Trump-kormány lazább intézkedéseivel ellentétben – elrendelte az állami szintű lezárásokat, ami aztán kiegyenesítette a járványgörbét egy olyan államban, amely az USA-n belül a Covid által egyik leginkább sújtott területnek számított. A cikk elején említett napi tájékoztatók nemcsak az állam lakói, hanem egész Amerika, sőt a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltették, és ebben minden bizonnyal szerepe volt, hogy a kormányzó rendszeresen szerepelt a CNN-en az ott műsorvezetőként dolgozó testvérével, Chris Cuomóval.
A jól működő politikai pr-gépezet azonban súlyos titkokat rejtett, amik az idén kerültek nyilvánosságra. A kritikus hangok már tavaly megjelentek, amikor Cuomo elrendelte, hogy az idősotthonokba kötelezően vissza kell vinni a koronavírussal kórházban kezelt és abból kigyógyult lakókat. Egyesek szerint ez az intézkedés növelte a Covidban elhunytak számát a szociális otthonokban. 2020 júliusban Cuomót látszott igazolni egy hivatalos jelentés, amely azt állította, hogy a halálozások megemelkedett száma nem volt összefüggésben a döntéssel, ugyanakkor megkérdőjelezte a halottak számának nyilvántartását.
Januárban New York állam legfőbb ügyésze, Letitia James közölte, hogy a Cuomo-kormányzat több ezerrel kevesebb halottat jelentett a valóságosnál, és ezt később maga a kormányzó is elismerte. Mindezt úgy magyarázta: nem akarta, hogy a Trump-kormány rossz célokra használja fel a magas halálozási adatokat. Márciusban aztán az is kiderült, hogy a kormányzó stábja több mint 5700 halottat titkolt el úgy, hogy az idősotthonok azon lakóit, akik kórházban haltak meg a Covid miatt, nem számolták bele az összesítésbe. A korábbi jelentésekkel ellentétben tehát közel 15 ezren haltak meg koronavírusban a New York államban található idősotthonokban. Mindezt úgy, hogy 2020 októberében Cuomo megjelentetett egy könyvet azzal a címmel, hogy Amerikai krízis: vezetői leckék a Covid-19 járványból.
Az utolsó csepp a pohárban
Bár egy ilyen leleplezés is elég lehetne ahhoz, hogy valaki lemondjon, jött egy újabb botrány. 2021 márciusában több nő is azzal vádolta meg Cuomót, hogy szexuálisan zaklatta őket, vagy helytelenül viselkedett a jelenlétükben. A kormányzónál majdnem negyven évvel fiatalabb Charlotte Bennett korábbi stábtag arról számolt be, hogy a politikus a szexuális életéről kérdezgette, és arra is kíváncsi volt, hogy lefeküdt-e már idősebb férfival. Bennett ezt úgy értelmezte, hogy Cuomo le akar feküdni vele, és mivel nagyon kényelmetlenül érezte magát, az esetet jelentette a kormányzó kabinetfőnökének, valamint részletes jelentést készített róla. Bennettet áthelyezték, majd később felmondott.
Lindsay Boylan, aki 2015 és 2018 között a kormányzati fejlesztési ügynökség munkatársa volt, egy hosszú Twitter-bejegyzésben írt saját kellemetlen tapasztalatairól. Boylan állítása szerint őt a főnöke értesítette arról, hogy „Cuomo bele van zúgva”, illetve hogy a kormányzó folyton próbálta megérinteni őt a derekán, a kezén és a lábán. 2017 októberében, írta Boylan,
Az amerikai lapok több hasonló esetről is beszámoltak, Cuomo politikai pályafutásának koporsójába azonban valószínűleg az a jelentés verte be az utolsó szöget, amit az államügyész készíttetett két ügyvéd részvételével.
Az augusztus elején megjelent dokumentum többek között egy húszas éveiben járó rendőrnő esetéről írt, aki 2017 novemberében egy rendezvényen találkozott Cuomóval, és olyannyira megtetszett neki, hogy a kormányzó kijelentette, a következő naptól a biztonsági személyzetében szeretné látni. Bár a rendőrnő nem felelt meg a feltételeknek, mert nem volt legalább három év szolgálati viszonya, ezt az előírást gyorsan lecsökkentették két évre, csak azért, hogy alkalmazni tudják – olvasható a jelentésben.
A következő három évben számos olyan incidens történt a kormányzó és a névtelenséget kérő rendőrnő között, amit az utóbbi flörtölésként és ijesztőként jellemzett. Cuomo megkérdezte, hogy szerinte mi az a korkülönbség egy párkapcsolatban, ami megfelelő, mire a rendőrnő – aki nagyjából egyidős lehet a kormányzó lányaival – azt válaszolta, hogy „amikor a nő idősebb, mint az ön lányai”. A kormányzó később újra és újra előhozta a szexet, 2019 nyarán pedig fizikai kontaktusra is sor került. A rendőrnő éppen szolgálatban volt a kormányzói rezidencia bejáratánál, amikor megkérdezte a kormányzót, hogy tehet-e érte valamit, mire Cuomo úgy reagált:
Megcsókolhatom?
A nő a bevallása szerint lefagyott, és arra gondolt: „hogyan mondjak udvariasan nemet? Mert ha nemet mondok, annak a biztonsági személyzet látja a kárát, és én leszek az oka.” A rendőrnő végül igent mondott, Cuomo pedig arcon csókolta. A jelenetnek – noha volt szemtanú – nem lett következménye. A nő megkérdezte a stáb egy másik női tagját, akivel szintén flörtölt Cuomo, hogy ha megint ilyesmi történik, mit tegyen, mire azt a tanácsot kapta: mondja azt, hogy beteg. Ez a trükk be is vált, az ellen azonban a nő nem tudott mit tenni, amikor Cuomo a liftben végigsimította a kezét a hátán – írta az ügyészség a jelentésben.
A vizsgálat öt hónapig tartott, ez alatt 179 emberrel beszéltek, köztük a kormányzóval, és több mint 74 ezer dokumentumot néztek át. A jelentés szerint Cuomo legalább tizenegy nőt zaklatott.
A vég
Cuomo eleinte visszautasította a vádakat, de elfogyott körülötte a levegő. Joe Biden amerikai elnök és Nancy Pelosi házelnök már korábban kijelentette, hogy távoznia kell hivatalából, hétfőn aztán lemondott a legközelebbi munkatársa és főtanácsadója, Melissa DeRosa is, aki többek szerint tevékenyen hozzájárult a toxikus munkahelyi légkör kialakulásához. Cuomo korábban jól bevált taktikája, amellyel megpróbálta hitelteleníteni az őt kritizálókat, most nem működött, és kedden bejelentette, hogy lemond. Beszédében azt mondta, nem akart semmi rosszat tenni, csak „túlságosan barátságos” volt az emberekkel, illetve olyan humorérzéke van, amire nem mindenki vevő, és ugyan bocsánatot kért, érzése szerint a legsúlyosabb vádaknak nincs alapja.
Cuomo politikai karrierje ezzel jó eséllyel véget ért, pedig jövőre, amikor lejár a mandátuma, újra indulni akart a kormányzói címért – ha negyedszer is megválasztják, azal rekorder lett volna.
Kathryn Wylde, egy befolyásos New York-i nonprofit szervezet elnöke azt mondta a Washington Postnak: Cuomo nyolc évig nagyszerű kormányzó volt, de aztán elvesztette a kapcsolatot a külvilággal.
Ha valaki ilyen sokáig ilyen nagy hatalommal rendelkezik, az elszigetelődik, azt hiszi, hogy minden úgy van, ahogy ő gondolja, és a talpnyalókon kívül senki mástól nem kap visszacsatolást. Ez az a pont, amikor a hatalomban lévők elveszítik a perspektívájukat, és hibáznak.