Nagyvilág

A klímaváltozás tizedeli a menekülteket Bangladesben

Masfiqur Sohan / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Masfiqur Sohan / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Legalább hat rohingya menekült halt meg földcsuszamlások következtében, vagy fulladt meg az árvízben, amikor az elmúlt napokban eső árasztott el bangladesi menekülttáborokat. Az ENSZ menekültügyi ügynöksége (UNHCR) szerint térdig ért a víz a törékeny bambuszból és ponyvából készült menedékházakban, és az özönvízszerű esőzés legalább ötezer embert tett hajléktalanná.

A Guardian a Save the Children nevű szervezetre hivatkozva azt írja, a halottak között legalább három gyerek is van, közülük kettő úgy halt meg, hogy rájuk omlott a menedék, ahol laktak. Sokaknak csak egy szál ruhájuk maradt, mert az áradás olyan gyorsan jött, hogy értékmentésre már nem volt lehetőség – idézte fel a lap egy rohingya nőkkel foglalkozó szervezet alapítójának megszólalását. Az UNHCR közölte, hogy vészhelyzeti csoportokat állítottak fel a károk felmérésére és a családok elhelyezésére.

Az árvíz a kilencvenes évek eleje óta létező Kutupalong menekülttábor nagy részét is érintette. Ez a hely az után vált a világ legnagyobb menekülttáborává, hogy a mianmari katonai mészárlások miatt mintegy hétszázezer rohingya menekült hagyta el az országot. Az ENSZ a rohingya kisebbséget ért támadást népirtásnak minősítette.

Aktivisták minden évben figyelmeztenek, hogy Bangladesben a szezonális esők és ciklonok komoly veszélyt jelentenek a menekültekre, akik nyomorúságos körülmények között élnek, és védtelenek az időjárás viszontagságaival szemben.

A Norvég Menekültügyi Tanács közlése szerint összesen mintegy háromszáz földcsuszamlást dokumentáltak,  az utak víz alá kerültek, a hidak megrongálódtak. Az elárasztott területeken mintegy tizennégyezer menekült lakott, ám a katasztrófában érintettek száma nagy eséllyel még növekedni fog.

A menekülteket az ismételt lezárások, a koronavírus-járvány újabb hullámai és egy hatalmas tűzvész is próbára tette.  Utóbbinak követeztében márciusban negyvennyolcezer ember maradt fedél nélkül. A Guardian szerint a menekültek közül sokan úgy érzik, megfeledkeztek róluk. A járvány ráadásul korlátozza a táborokba való bejutást. Az évek során csökkenő adományozási kedv pedig a segélyezést is akadályozza a menekülttáborokban.  A helyzet elkeserítő voltát jól mutatja, hogy az  idei finanszírozási cél kevesebb, mint harmada teljesült eddig.

Az árvizek ablakot nyitnak arra, mennyire sebezhetőek is a menekültek és az őket befogadó közösség az éghajlatváltozás miatt. Szükség idején a finanszírozás tovább csökkent, a donorok elfáradtak. A közömbösség ára viszont emberéletekben mérhető

– idézi a lap Jamie Munn, a bangladesi Norvég Menekültügyi Tanács igazgatójának mondatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik