National Disaster Response Force / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Nagyvilág

Legalább száztizenkét ember halt meg Nyugat-Indiában az ítéletidő miatt

Legalább száztizenkét ember halt meg Indiai nyugati részén a monszun okozta áradások és fölcsuszamlások miatt. A Reuters hírügynökség szerint az áradások főleg az alacsonyan fekvő területeket érintik, ahol falvak százait szigetelte el a természeti katasztrófa.

India nyugati partjának egyes részein egyetlen nap alatt akár huszonhárom centiméter csapadék is hullhatott.

Ez arra kényszerítette a hatóságokat, hogy a veszélyeztetett területekről evakuálják a a lakosságot. A kitelepítésekre többek között azért volt szükség, mert a túlcsordulással fenyegetett gátakból vizet eresztettek le.

A haditengerészet és a hadsereg segített a part menti területek mentési műveleteiben.

Az ország gazdasági fővárosának tekintett Mumbaitól mintegy száznyolcvan kilométerre délkeletre fekvő Taliye településen, legalább harminchat ember vesztette életét, miután földcsuszamlás sújtotta a falu nagy részét. Mumbaiban egy épület összeomlása után legalább négy halottat találtak, további huszonhét ember pedig Maharashtra állam egyéb részein halt meg fölcsuszamlásokkal és a heves esőzésekkel összefüggő balesetekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.