Nagyvilág

Nyomás alá helyezi Kubát az Egyesült Államok

YAMIL LAGE / AFP
YAMIL LAGE / AFP

Az amerikai kormány szankciókat vetett ki olyan vezető kubai tisztségviselőkre, akik az Egyesült Államok kormánya szerint emberi jogi visszaéléseket követtek el a júliusi tiltakozások letörése során. A BBC News azt írja, az USA azt is vizsgálja, hogyan lehetne tartósan elérhetővé tenni az internetet a szigetországban a kubaiak számára.

Hosszú évtizedek óta a  július 11-én kezdődő tiltakozáshullám volt a legjelentősebb Kubában. A tüntetések során több száz embert tartóztattak le, és legalább egy tüntetőt megöltek.

Kuba az Egyesült Államokat és az általa kivetett gazdasági szankciókat okolta a tüntetésekért és az ország súlyos problémáiért. Az Egyesült Államok ellenben annak adott hangot, hogy a kubai népet támogatja jogai érvényesítésében. A tüntetők a gazdaság összeomlása, az élelmiszer – és gyógyszerhiány, az áremelések és a koronavírus-járvány elégtelen kezelése miatt egyértelműen a kubai kormányt okolták.

A csütörtökön bejelentett szankciók elsősorban Alvaro Lopez Miera kubai védelmi minisztert és a belügyminisztérium különleges erőinek tagjait célozzák, blokkolva az amerikai számlákat, illetve leállítva az amerikaiakkal folytatott tranzakciókat.

Joe Biden amerikai elnök úgy nyilatkozott:

Ez csak a kezdet. Az Egyesült Államok folytatni fogja azoknak a személyeknek a szankcionálását, akik a kubai nép elnyomásban tartásáért felelősek.

Fehér házi források szerint Joe Biden a közeli jövőben gyarapíthatja a havannai amerikai nagykövetség alkalmazottainak létszámát. A hét elején a Fehér Ház egy informális munkacsoportot is létrehozott, hogy megvitassák, a külföldön élő kubaiak hogyan tudhatnának olyan módon pénzt küldeni az otthoniaknak, hogy közben elkerüljék a kubai kormány által ellenőrzött bankokat.

A július közepén kezdődött kubai megmozdulásokról itt írtunk bővebben:

„Éhen halnak a gyerekeink!” – évtizedek óta nem vonult ennyi dühös kubai az utcákra
Olyasmi történt vasárnap Kubában, amire legalább három évtizede nem volt példa: dühös emberek ezrei jelentek meg Havanna utcáin. A harminc éve történtekkel való párhuzam nem véletlen, akkor volt utoljára a szigetországban ilyen szintű gazdasági válság, sőt, éhínség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik