Nagyvilág

Még mindig nem döntöttek a magát Orbán politikai üldözöttjének valló izraeli szökevény kiadatásáról

Egyelőre hiába várják a magyar hatóságok Keserű Sándor Izrael kiadását a Tel-Aviv-i hatóságoktól, a magát az Orbán-kormány elszánt ellenségének és potenciális áldozatának beállító férfi sorsáról több mint másfél év után sem született meg a döntés.

Keserű 2018-ban egy vesztegetési ügy fővádlottjaként az ítélethirdetés előtt menekült el Budapestről. A vád szerint a férfi bűntársaival együtt mintegy 50 millió forintot csalt ki egy vállalkozótól arra hivatkozva, hogy kapcsolataik révén elintézik az ellene folyó adónyomozás lezárását. Keserűt, aki ellen a Police.hu szerint jelenleg is nyolc elfogatóparancs van érvényben, távollétében előbb öt, majd másodfokon hét év börtönre ítélték.

A sajtó által is figyelemmel kísért ügyben Keserű mellett szabadságvesztésre ítélték Busch Béla ügyvédet is, Oszter Sándor színészt viszont felmentették.

Kapcsolódó
Megszületett a jogerős ítélet Oszter Sándor ügyében
Háromrendbeli befolyásolás bűntettével vádolták a színészt.

Keserű 2019-ben Izraelben politikai menedékjogot kért. Időközben ugyanis egy egész videófolyamot tett fel a YouTube-ra, amelyben többek között azt állította, hogy ő robbantotta ki a Borkai Zsolt győri fideszes polgármester bukásához vezető botrányt, és nagy pénzeket áldozott az adriai orgián készült felvételek közzétételére.

Bár az Ördög ügyvédje blog szerzője szinte rögtön elhatárolódott Keserűtől, a férfi nem állt le a videók gyártásával. A 2019 végén közzétett spotokban már egyenesen arra tett ígéretet, hogy terhelő információkat közöl majd a magyar politikai vezetés tagjairól, Orbán Viktorról és Polt Péter legfőbb ügyészről. Erre azonban nem került sor: Keserűt 2020 januárjában kiadatási őrizetbe helyezték.

A 24.hu korábban beszámolt róla, hogy Keserű a Jeruzsálemi Kerületi Bíróságon zajló politikai menedéki eljárás során is azzal érvelt, hogy tevékenysége miatt súlyos retorziók érnék Magyarországon, és hasonlókat állított az egyik izraeli bulvárlapban közzétett cikkben is.

A 24.hu megkereste az Igazságügyi Minisztériumot, hogy megtudjuk, mi az oka az eljárás elhúzódásának, választ azonban nem kaptunk.

Keserű viszont nagyon optimista volt a rá váró bírósági döntést illetően. Megkeresésünkre azt mondta, szerinte a hosszúra nyúló eljárás jelzésértékű lehet a magyar hatóságok számára.

Ha Izraelben akarták volna, két hét alatt lezárhatták volna az ügyemet, de mivel itt mindenki tudja, hogy Magyarországon a demokrácia már nem kóser, az ország megítélése a bóvli kategóriába csúszott, nagyon megfontolják, mit lépjenek.

A szakértő szerint viszont az, hogy az izraeli eljárás másfél éve húzódik, nem jelent különösebb eltérést a szokásos ügymenettől. A kiadatási ügyekre specializálódott ügyvéd, Bátki Pál szerint azokban az esetekben, amelyekben a politikai menedékjogról is dönteni kell, jóval bonyolultabb az eljárás menete, és ezért időigényesebb is, mint a nemzetközi elfogatóparancsok alapján indult kiadatásoknál.

Bátki Pál a 24.hu kérdésére azt mondta: amennyiben valaki arra hivatkozik, hogy Magyarországra visszatérve a hatóságok megsértenék az emberi jogait, politikai okokból nem lenne fair a vele szemben lefolytatott eljárás, vagy olyan büntetés-végrehajtási intézetbe helyeznék, amely nem felelne meg az alapvető emberi normáknak, akkor ezeket ki kell vizsgálnia az adott ország igazságszolgáltatási szerveinek. A bíróság ilyenkor felfüggeszti a kiadatási eljárást, és diplomáciai úton bekéri a megfelelő információkat Magyarországról. Ez különösen az EU-n kívüli országok esetében különösen hosszadalmas művelet lehet.

A bekért információk alapján a bíróság egy végzésben dönt arról, hogy a menedékjogot kérő kiadható-e, de még mindig nem ez lesz az utolsó aktus az eljárásban. A végső szót ugyanis ezekben az ügyekben kormányszinten politikai döntéssel mondják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik