Raysa Rodriguez arra ébredt június 24-én hajnalban, hogy rázkódik a lakása, mintha földrengés lenne. Az 59 éves asszony kiment az erkélyre és fehér füstöt látott. Ezután a bejárati ajtóhoz sietett és megdöbbenve észlelte, hogy a folyosó egy része egész egyszerűen eltűnt. Rodriguez lakása, a 907-es a floridai Surfside-ban található Champlain Towers South nevű toronyház nyugati részében volt, és ez a szerencséje: néhány ajtóval arrébb, a 904-es számú lakástól az egész északi szárny összeomlott.
Rodrigueznek még volt annyi ideje, hogy felvegyen egy rövidnadrágot, a cipőjét, magához vegye a táskáját, majd egy idősebb szomszéddal és egy gyerekkel a tűzlépcsőn lemenjenek a második emeletre. Egy ottani lakó nyitva hagyta a lakása ajtaját, így többen oda futottak be, ahonnan aztán a tűzoltók menekítették ki őket.
Sok barátomat elveszítettem. Őket már nem fogják megtalálni,
mondta a New York Times-nak Raysa Rodriguez, aki 20 éve élt a toronyházban. A hatóságok két heti megfeszített munka után, amelyet a romok állapota, a hurrikánveszély és a koronavírus-járvány is nehezített, a túlélők utáni kutatás helyett most már az áldozatok maradványainak előkerítésére koncentrálnak. A mentőalakulatok korábban reménykedtek abban, hogy az épület alatti mélygarázsban még lehetnek olyan helyek, ahol túlélőkre bukkanhatnak, ezért – illetve a mentés biztonságának érdekében – egy irányított robbantást is végeztek (ez látható az alábbi képen). Az elméletet azonban nem igazolta a gyakorlat, és a szakértők szerint már semmi esély arra, hogy bárki életben legyen azok közül, akik a romok alatt ragadtak.
Évek óta húzódó problémák
A Champlain Towers South-hoz hasonló épületeket a hatályos előírások szerint 40 évente át kell vizsgálnia az építésügyi hatóságnak, és mivel a toronyházat 1981-ben építették, ezért pont idén lett volna esedékes az ellenőrzés. A toronyházzal azonban már évek óta problémák voltak. A New York Times vonatkozó cikkéből kiderül, hogy hajszálrepedések alakultak ki a mélygarázs feletti medence körül, magában a garázsban rendre víztócsák jelentek meg, és a frissen festett falakról lepattogzott a festék. Az egyik túlélő arról beszélt, hogy az egyik harmadik emeleti erkélyen szintén repedést látott, az egyik lakástulajdonos pedig már két évvel ezelőtt arra panaszkodott, hogy repedezik a beton – ezt egy szakértői jelentés is megerősítette.
Az egyik 11. emeleti lakást bérlő Sharon Schechter arról beszélt, hogy a repedezett falak és a víz a mélygarázsban folyamatos jelenségnek számított. Mint sokan, ő is ágyban volt, amikor a tragédia történt, és amikor kinézett az erkélyajtón, nem hitt a szemének.
Nem láttam semmit, és azt kérdeztem magamtól, hol az épület? Azt hittem, csak álmodom. Azt hittem, ez csak egy rossz álom.
A lakók az elmúlt években kénytelenek voltak folyamatosan költeni a kisebb javításokra, de ez inkább csak tűzoltásra volt jó. A lakóközösség ugyanis már 2018-ban úgy számolt, hogy mintegy 15 millió dollárt kellene költeni a strukturális problémák megoldására, ami lakónként akár 120 ezer dolláros költséget is jelentett volna (nagyjából 36 millió forint). Elena Blasser már akkor 100 ezer dollárt költött a saját lakásának felújítására, amikor tíz évvel ezelőtt megvette azt, és arra panaszkodott a családjának, hogy hiába fizetik a közös költséget és a plusz javításokat, olyan, mintha elfolyna a semmibe a pénz. A New York Timeshoz több olyan levél is eljutott, amelyből kiderült, hogy az anyagi vonzat mellett a lakók közül választott közös képviselők közötti személyes ellentétek is nehezítették a felújítás munkálatok elkezdését.
Blassernek végül annyira elege lett a helyzetből, hogy áprilisban felkeresett egy ingatlanközvetítőt, hogy segítsen eladni a lakását, ahol az édesanyjával élt. A lakást végül sosem hirdették meg, mert nem volt rá idő. Blasser június 23-án hajnalban egy nagy reccsenésre ébredt, ami a családja beszámolója alapján annyira aggasztotta, hogy aztán vissza sem tudott aludni. Június 24-én hajnalban aztán egy újabb nagy robajt követően pillanatok alatt omlott össze az épület egy része. Elena Blassert és édesanyját hivatalosan eltűntként tartják nyilván, de a családja már elfogadta, hogy nem fognak élve előkerülni.
Az amerikai lapok beszámolói szerint a Miamival gyakorlatilag összeépült Surfside városa korábban a nyugdíjasok és a nyaralók kedvelt célpontja volt, és ezt tükrözte a Champlain Towers South lakóközössége is. Az áldozatok és az eltűntek listája nagyon vegyes képet mutat: a legfiatalabb ismert áldozat négy éves volt, a legidősebb pedig 92 éves. Egy részük Közép- és Latin-Amerikából vándorolt be, mások Izraelből. Voltak közöttük állandó lakók és olyanok is, akik a barátaikat vagy a rokonaikat látogatták meg. A nyugdíjas éveiket valami meleg helyen leélni kívánó házaspárok mellett az utóbbi időszakban egyre több, felső-középosztálybeli kisgyerekes család is lakást vett Surfside-ban, és a környék egyre felkapottabb lett. Ezt jelzi egy, a Champlain Towers közvetlen szomszédságában épülő másik toronyház is, tele új lakásokkal, amely sok bosszúságot okozott az ott lakóknak. A túlélők közül többen is arra panaszkodtak, hogy az építkezés miatt folyamatosan rázkódott az épület, azt sugallva, hogy a meglévő problémák mellett ez is hozzájárulhatott a tragédiához.
A túlélőknek sem könnyű
A tragédiát 37 ember élte túl, és ugyan ők mindenképpen hálásak lehetnek ezért, de a legtöbbjük mindenét elvesztette, ezért számos civil szervezet fogott össze, hogy segítsenek nekik. Eddig 3 millió dollárnyi adomány gyűlt össze, ám egyelőre nem tisztázott, hogy ehhez milyen módon jutnak majd hozzá a túlélők. Addig is szükségük van olyan hétköznapi dolgokra, mint étel, ruha, vagy tisztálkodási szerek, illetve azoknak, akiknek nincsenek rokonaik vagy barátaik a környéken, valahol lakniuk is kell. Az egyik, túlélők megsegítésére szakosodott non-profit szervezetnek már sikerült elhelyeznie 24 családot bútorozott lakásokban ingyen, ahol legalább a hónap végéig maradhatnak.
Vannak azonban olyanok, akik minél előbb szeretnének elkezdeni dolgozni, de mivel elvesztették a munkaeszközeiket, például a szerszámaikat vagy a számítógépüket, ezért ebben is segíteni kell nekik. További problémát jelentenek a különböző bürokratikus elintéznivalók: pótolni kell az elvesztett bankkártyákat, az USA-ban a személyazonosításra is szolgáló jogosítványokat, be kell jelenteni a villamosműveknél és a vízműveknél, hogy nincs többé szükségük a szolgáltatásokra. A civilek ebben is segítenek: az egyik közösségi házban a különféle szolgáltatók felállítottak egy-egy pultot és a túlélők úgynevezett navigátorok segítségével mennek egyik pulttól a másikig, hogy elintézzék a bejelentést. Többek között mentálhigiénés segítséget is kérhetnek. Ezen kívül egy meghatározott összeggel feltöltött bankkártyát is kapnak a rászorulók azért, hogy saját maguk vehessék meg azt, amire szükségük van, és kicsit úgy érezhessék, hogy újra maguk irányítják az életüket.
Bár a túlélők keresésének leállítása első látásra szívtelen lépésnek tűnhet, több, eltűntként nyilván tartott személy családja is arról beszélt, hogy számukra ez inkább lezárást és egyfajta megnyugvást jelent. Sergio Barth, akinek a bátyja, a sógornője és az unokahúga tűnt el, azt mondta:
Jobb ez így nekem. Így legalább meg tudják találni a szeretett családomat.
