Szerda éjjel egy órakor fegyveresek betörtek az elnöki rezidenciára a főváros, Port-au-Prince egyik alkerületében, és szitává lőtték Jovenel Moïse-t. Feleségét, Martine-t is súlyos lőtt sebekkel szállították – menten az innen 1000 kilométerre lévő egyik floridai kórházba. Állapota kritikus, de egy haiti lap szerint már ő is belehalt sérüléseibe. De hogy jutott idáig a kedvező a 11 milliós közép-amerikai állam?
A francia gyarmati uralom alól 1804-ben függetlenné vált fél sziget (a Karib-tengeri Hispaniola másik felét a Dominikai Köztársaság foglalja el) sokáig a történelemtől is függetlenítette magát. Sokan emlékeznek még a véreskezű Duvalier-dinasztiára, „Papa Doc”, majd fia, „Baby Doc” csaknem három évtizedes rémuralmára. A „nyugati hemiszféra legszegényebb országában” csak 1990-ben tartották meg az első szabad választásokat, de a demokratikus fejlődés ezután nem akart megindulni. Ráadásul a szegény embert az ág is húzza: Haitit több természeti katasztrófa is sújtotta, a 2010-es földrengésben 220 ezren pusztultak el. A lakosság egytizede szegényes otthonát is elvesztette, fedél nélkül maradt. Az országot a folyamatos társadalmi földmozgások is megrázták. Vagy voltak választások, vagy halogatták egy kicsit. Csak a szegénység és a bizonytalanság volt biztos. Emiatt több mint 3 millióan a lábukkal szavaztak: jobbnak látták, ha a térség szegényháza helyett „odaát” az Egyesült Államokban keresik boldogulásukat.
A meggyilkolt elnök, Jovenel Moïse alig két héttel élhette túl 53. születésnapját. Politikusként ugyan sok mindent megélt, de így is nyolc évvel kevesebb adatott meg neki, mint a születéskor várható igen alacsony élettartam a haiti férfiaknál. Politikatudományi diplomával és számtalan sikeres vállalkozással a háta mögött vágott az aktív politizálásba. Volt autóalkatrész-forgalmazó és banánültetvényes – innen a „Banana Man” becenév –, belevágott a fejlesztési programokba – például az ivóvíz-ellátási projektekbe, amiből neki is csurrant-csöppent ez-az –, majd a szél- és napenergia fejlesztésbe.
2015-ben lett elnökjelölt. A választást, ha szűken is, megnyerte, annál bőségesebben követték a vitatható voksolást az ellentüntetések. Az ellenfelek persze – bevett szokás szerint – csalást kiáltottak. Az erőszakos megmozdulások nyomán az eredményt megsemmisítették, majd egy évvel későbbre újabb elnökválasztást írtak ki. Ezt már magabiztosan nyerte meg az elnök – igaz, a mindenben és mindenkiben csalódott lakosság mindössze 18 százaléka járult az urnákhoz. Az ellenzék újfent választási visszaélések miatt szólította utcára híveit. Végül Moïse-t csak 2017 februárjában iktatták be hivatalába. Emiatt ellenlábasai már idén februárban a távozását követelték, ám ő maradt.
De biztos, ami biztos, az elnök már tavaly föloszlatta a parlamentet, majd a Legfelsőbb Bíróságot is. Moïse azóta elnöki dekrétumokkal kormányzott. Vagy úgy sem. Ismét elszabadult az erőszak, szaporodtak az államfő elleni korrupciós vádak. Amikor februárban az ellenzék egy főbírát nevezett meg elnökjelöltjéül, az államfő államcsínyt kiáltott. 20 embert letartóztattak. Az elnök a magához rendelt udvari újságírók előtt puccskísérletnek minősítette a róla elterjedt híreszteléseket. Túl sok lett az ellenlábasa. Az utóbbi időben csak Washington tartott ki mellette, mert Haiti támogatta az Egyesült Államok küzdelmét a venezuelai Maduro-diktatúrával szemben. De ebben sem volt sok köszönet.
Odahaza sokan az elnök legitimitását kérdőjelezték meg. De hol keresné itt bárki is a maga igazát? A főváros, Port-au-Prince egyes kerületeit már korábban is bűnbandák uralták. Ők osztoztak a politikusokkal a hatalmon és a külföldi segélyeken, védelmi pénzt vagy egyéb szívességeket kértek, hogy egyes városrészekben egyáltalán politikai kampányt lehessen folytatni. Az elmúlt hónapokban még jobban elszabadultak az emberrablások és váltságdíj-követelések. A válság és a káosz csak mélyült.
Végül Moïse már az utcára sem merészkedett. Beásta magát palotája bunkerébe, de a jelek szerint itt sem lehetett teljes biztonságban. Némi túlzással azt mondhatjuk: hivatalának kapui előtt egymással is rivalizáló fegyveres bandák háborúztak. Szerda hajnalban magukat az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) ügynökeinek kiadó „profi zsoldosok” nyomultak be palotájába, és leszámoltak az elnökkel.
Claude Joseph még funkcionáló ügyvezető miniszterelnök (elvben ideiglenes utód) „galád, embertelen és barbár tettként” elítélte a történteket, spanyolul és angolul beszélő profi külföldi zsoldosok akciójának minősítette az elnökgyilkosságot – miközben Haiti két hivatalos nyelve a francia és a kreol. Joseph az ügy alapos kivizsgálását sürgette, ám kérdés, hogy fölvetése mennyire hat sürgetőleg arra a rendőrségre, amely – finoman szólva – eddig sem állt a helyzet magaslatán, netán maga is szervezte az eseményeket. Nemrég egy volt rendőrtiszt, Jimmy „Barbecue” Cherizier például kilenc nagyobb bandérium egyesítését jelentette be, miközben állig fölfegyverzett emberei élén a fővárosban masírozott.
Az ügyvezető kormányfő nyugalomra intett és mihamarábbi visszatérést ígér a szinte ismeretlen demokráciához. A rendőrfőnök már szerda este a tévében arról számolt be, hogy négy gyanúsítottat menekülés közben likvidáltak, kettőt letartóztattak. De kik ők? Tisztázatlan körülmények között három rendőr is fogságba esett, de ők már kiszabadultak. Honnan és hogyan? Haitin, amióta világ a világ, mindig több a kérdés, mint a válasz. Ez az egyetlen dolog, amiből folyamatos a túlkínálat.
A haiti alkotmány szerint – államfő híján – kormánya élén a miniszterelnök veszi át a hatalmat, amíg szabályos választáson nem döntenek új elnökről. Ám Moïse már megint leváltott egyet, utódja meg föl sem esküdhetett. A hivatalához ragaszkodó eddigi kormányfő Haiti egész területére 15 napos nemzeti gyászt és rendkívüli állapotot hirdetett ki – de errefelé nincs is ebben semmi rendkívüli. A főváros utcái alapvetően kiürültek. A repülőteret lezárták. Az ország egyetlen tőszomszédja, a Dominikai Köztársaság is menten teljes határzárat rendelt el.
Több külföldi vezető elítélte az „alávaló gaztettet”, érdemi következmények azonban aligha várhatók.
És amivel eközben a nemzetközi média kevésbé foglalkozik: kényes dolog Haitiban elnöknek lenni, de sokkal kínosabb a jó 11 millió alattvaló sorsa. A népesség kétharmada már eddig is kevesebb mint napi két dollárból próbált megélni, és persze a koronavírus-járványt is megsínyli (bár eddig „csak” 462 áldozatról számoltak be), két éve folyamatosan növekvő árakkal találja szemben magát. Már aki ilyen körülmények közepette egyáltalán kimerészkedik az utcára.
Nehéz elképzelni, hogy szeptemberben az amerikai sugallatoknak megfelelően normális parlamenti és elnökválasztást lehetne tartani. Marad az anarchia, nincs itt semmi látnivaló. Jovenel Moïse hatalomra jutásakor azt ígérte, hogy hadat üzen a szegénységnek. Utódja (mihelyt lesz), hasonlóképpen fog cselekedni. Az élet megy tovább.
