Nagyvilág

Ciprus az EU-tól és Izraeltől kér segítséget az erdőtüzek miatt

Louisa GOULIAMAKI / AFP
Louisa GOULIAMAKI / AFP
Ciprus az Európai Unió és Izrael segítségét kérte szombaton a sziget egyik hegyvidéki térségében tomboló erdőtüzek megfékezéséhez, ami miatt legalább három települést is ki kellett üríteni, számolt be az MTI.

Kosztasz Kadisz ciprusi környezetvédelmi miniszter a közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a tűz hatalmas területeket perzselt fel a Tróodosz-hegységben és károk keletkeztek Arakapasz település melletti ingatlanokban is. Mint mondta, legalább négy ház leégett.

Eddig szerencsére nem érkeztek jelentések sérültekről, de az erdőtüzek sújtotta térségben áramkimaradásokról számoltak be a hatóságok. A térség felett terjengő füstöt a 75 kilométeres távolságban található fővárosban, Nicosiában is látni lehetett.

Mariosz Pelekanosz kormányszóvivő aggasztónak nevezte a tűz kiterjedését. Közölte, hogy Görögország és Izrael is tűzoltásra alkalmas repülőgépeket küld a lángok megfékezésére. Jelenleg négy ciprusi tűzoltó-repülőgép segíti a tűzoltóbrigádok munkáját, amelyet az erős szél és az időnként 40 Celsius fok feletti hőség is hátráltat. Andreasz Kettisz hatósági szóvivő szerint a szabadságon lévő tűzoltókat is mozgósították.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik