Nagyvilág

Romani Rose visszaadja Magyar Érdemrendjét, mert szégyelli, hogy az Orbán-kormánytól kapta

Botár Gergely / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Botár Gergely / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Még ezen a héten visszaadja a Magyar Érdemrend Középkeresztjét Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke, így tiltakozva a homofób magyar törvény ellen – írta meg a ZDF Rhein-Neckar-Zeitungra hivatkozva. Rose szerint a törvény „átlépte a vörös vonalat.”

Romani Rose döntését Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök az EU-csúcstalálkozón tartott beszéde után hozta meg. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a nyíltan meleg Bettel éles szavakkal szólította meg Orbán Viktort. Egyebek mellett azt mondta:

Az anyám gyűlöli, hogy meleg vagyok, ezzel élek együtt. És most Ön törvénybe foglalta. Tisztelem, de ez most a vörös vonal. Ez alapvető jogokról szól, arról, hogy lehet másmilyennek lenni.

A Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnökét szavai szerint mélyen megérintették Bettel szavai.

Elszégyelltem magam, hogy olyan kormány érdemrendjét viselem, amely így bánik az emberekkel. Ez nem felel meg a demokratikus és alkotmányos követelményeimnek

– mondta és felvetette a kérdést, hogy melyik társadalmi csoport lehet a következő, amelyik ilyen helyzetbe kerülhet.

Romani Rose 2012. október 11-én Berlinben, személyesen Orbán Viktor miniszterelnöktől kapta meg a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a diszkrimináció és a rasszizmus megszüntetése érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként, a romagyilkosságok áldozatai családjainak támogatásáért, sokoldalú karitatív tevékenysége elismeréseként. Romani Rose még a héten eljuttatja a kitüntetést Magyarország berlini nagykövetségére.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadja Romani Rose-t, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnökét az Országházban 2014. március 1-jén.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik