HIRDETÉS
Nagyvilág

18 magyar szurkolót állított elő a bajor rendőrség

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A legnagyobb tisztelet azoknak, akik vállalták az utazást Münchenbe. Vigyázzanak magukra hazafelé!

– írta Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán a Németország-Magyarország mérkőzés után.

Kapcsolódó
A hajráig élt a magyar továbbjutás reménye az Eb-n
Hiába vezettünk kétszer, a németek egyenlítettek, és nyolcaddöntőbe jutottak.

A külügyminiszter egyúttal közölte: a müncheni és a bécsi konzuli ügyelet munkatársai készenlétben vannak, ha segítségre van szükség, illetve jelezte:

a bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő a mai nap folyamán, tíz főt már kiengedtek, nyolc esetben még zajlik a jegyzőkönyv felvétele.

Deutsch Tamás Facebook-oldalán fejezte ki nemtetszését a történteket illetően, a fideszes politikus úgy fogalmazott: „Ha a német hatóságok 2015 környéken csak fele olyan szigorúsággal jártak volna el a Németországba beözönlő illegális bevándorlókkal szemben, mint amilyen módszeresen zaklatták tegnap a magyar szurkolókat, nos akkor számtalan német ember életét menthették volna meg a migránsok által utóbb elkövettet terrorcselekmények megelőzésével”.

Ajánlott videó

Kivel harcol Csányi Sándor?
A friss Ziccerben ezúttal a magyar futball mélyrétegekben megbújó tektonikus konfliktusait fejtettük fel. Megbeszéltük, mi a helyzet Varga Barna-ügyben, hogy hova kellene igazolnia Tóth Alexnek, hogy miért otrombán kétarcú a Fradi, de az sem maradt ki az adásból, vajon kinek üzent Csányi Sándor évzáró interjújában. Gaál Tamással, az NB1.hu újságírójával társalogtunk.
0 seconds of 1 hour, 9 minutes, 35 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:09:35
1:09:35
 
Olvasói sztorik