Nagyvilág

Megszűnik Hongkong demokráciapárti lapja, holnap adják ki az utolsó számot

Peter PARKS / AFP
Peter PARKS / AFP

A Hongkong legnagyobb demokráciapárti, Kína-kritikus lapját működtető Next Digital szerdán közölte, hogy csütörtökön adják ki az Apple Daily utolsó számát írta meg a BBC.

A döntést a Hongkongban jelenleg uralkodó körülményekkel indokolták. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, szerdán a hongkongi hatóságok a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanújával őrizetbe vették a lap vezércikkíróját. Az 55 éves Yeung Ching-keet, akinek írásai Li Ping név alatt jelentek meg a lapban, külföldi erőkkel való összejátszás gyanújával állították elő helyi idő szerint kora hajnalban.

A lap angol nyelvű hírszolgáltatója, valamint pénzügyi hírekkel foglalkozó weboldala már kedden felfüggesztette működését, a naponta jelentkező hírműsorát pedig hétfő este sugározták utoljára. Az Apple Daily munkatársainak közel fele adta már be keddig a felmondását. A szintén a Next Digital által fenntartott Next Magazine kiadója pedig órákkal Yeung őrizetbe vétele előtt jelentette be, hogy a híroldal megszűnik. A lap jelentőségéről részletesen itt olvashat:

Kapcsolódó
„Peking megölte a szabad sajtót”: letartóztatták Hongkong leghíresebb ellenzéki médiamágnását
Kétszáz rendőr kutatta át a tulajdonában lévő ellenzéki lap szerkesztőségét.

A hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége a múlt csütörtökön nagyszabású, meglepetésszerű razziában a lap öt vezető munkatársát vette őrizetbe az Apple Daily nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikkek tartalmára hivatkozva. Az írások egyebek mellett Hongkonggal és a kínai anyaországgal szembeni külföldi szankciókat szorgalmaztak, ami a rendőrség szerint bizonyíték arra, hogy a lap vezetősége külföldi erőkkel szőtt összeesküvést. Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötődő három cég tizennyolcmillió hongkongi dolláros (680 millió forintnyi) vagyonát is zárolták, valamint házkutatást végeztek az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában.

Kapcsolódó
Magyar vétó miatt nem ítélte el az EU Kínát a Hongkonggal kapcsolatos lépéseiért
Így napirendre sem vették. Érdekes volt a magyar képviselő érvelése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik