Nagyvilág

George Floyd meggyilkolásához hasonlítják egy roma férfi halálát Csehországban

24.hu
24.hu

Különös videó kezdett terjedni hétfőn a cseh közösségi médiában. A felvételen egy rendőri akció képsorai láthatóak, amely szerint az egyik intézkedő rendőr percekig térdel egy feltehetően roma származású férfi nyakán egy rendőrautó mellett. Az intézkedésben két másik rendőr segédkezik, a videót egy társasház emeleti ablakából veheték fel.

A Romea.cz nevű csehországi roma hírportál hétfőn azt írta, az eset a csehországi Teplice településen történt, a férfi később a rendőrök által kihívott mentőautóban meghalt. A lap állítása szerint a fiatalember haláláról a rendőrség azt közölte, azt kábítószer-fogyasztás okozta.

Az Ústecký régió sürgősségi mentőszolgálatának szóvivője, Prokop Voleník a lap szerint úgy nyilatkozott, verekedéshez hívták őket, amelyben két kábítószerfüggő lehetett érintett.

Amikor a rendőrjárőr a helyszínre érkezett, az egyik férfi elmenekült, míg a másikat a tisztek földre vitték és megbilincselték

– mondta Veronika Hyšplerová, a rendőrség szóvivője a Blesk.cz című vezető csehországi bulvárlapnak. A szóvivő ugyanakkor elutasította hogy a rendőrségi beavatkozás okozta a férfi halálát.

Csehországi roma aktivisták a tavaly Minneapolisban rendőri intézkedés közben meggyilkolt George Floyd esetéhez hasonlították a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik