Nagyvilág

Eltávolították az utolsó cseh telefonfülkét

Már véglegesen a múlté a nyilvános telefonállomások kora Csehországban, írja az MTI. A Prágától mintegy ötven kilométerre délnyugatra fekvő Hlubyne település központjában csütörtökön megszüntették és eltávolították a helyéről az utolsó nyilvános telefonfülkét, amely még rá volt kapcsolva az országos telefonhálózatra.

Az utolsó beszélgetés ezen a telefonkészüléken már több mint két éve zajlott le

– mondta Jan Hruska, az O2 telefontársaság műszaki igazgatója újságíróknak.

Miután a cseh távközlési hivatal tavaly ősszel úgy döntött, hogy 2021-ben az állam már nem fogja támogatni a nyilvános telefonfülkék üzemeltetését, azok tulajdonosa és a szolgáltatást bebiztosító O2 cég bejelentette: januártól kezdve fokozatosan felszámolja az összes még működő nyilvános telefonfülkéjét.

Az O2 cég kimutatása szerint a tavalyi év végén 1150 nyilvános telefonfülke működött Csehországban, többségük a kevesebb mint 200 lakosú településeken. Az állam minden egyes nyilvános telefonállomás működtetéséért évente 9000 koronát (kb. 120 000 forint) fizetett a szolgáltatónak.

A mintegy 150 lakosú Hlubine központjában álló telefonfülke volt az utolsó, amelyet az O2 emberei leszereltek és eltávolítottak a helyéről. Petr Boukal, Hlubine polgármestere bejelentette: az utolsó csehországi telefonfülke helyét emléklappal jelölik meg.

A cég már 2019-ben megszüntetett 2750 nyilvános telefonállomást, amelyeket állami támogatás nélkül kereskedelmi alapon működtetett. A nyilvános telefonállomások kihasználtsága a mobiltelefonok megjelenésével és elterjedésével minimálissá vált.

Húsz éve, az ezredfordulón, amikor a lakosság körében még nem volt általános a mobiltelefon, több mint 30 ezer nyilvános telefonfülke működött Csehországban. Az első nyilvános telefont 1911-ben szerelték fel Prágában az Óvárosi téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik