Nagyvilág

Júliustól ismét lehet vonattal utazni az Adriára

Damir SENCAR / AFP
Damir SENCAR / AFP
Újdonság, hogy a teljes szakaszon biztosítanak étkezőkocsit.

Július 2-ától újra elindul Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik – közölte a vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az átoltottság növekedésével élénkül a külföldi idegenforgalom és újraindult a nemzetközi vonatforgalom is. Most minden eddiginél bizakodóbbak, és a nyári szezonban megnövekedett utasszámra számítanak – tette hozzá. Míg áprilisban még csak közel 14 ezer, májusban már majdnem 26 ezer, míg júniusban eddig már közel 19 ezer utas váltott nemzetközi menetjegyet. A statisztikák szerint a legfontosabb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia és Csehország – ismertette.

Az Adria InterCity menetideje Budapestről Splitbe 14 óra, amelynek nagy része az éjszakai órákra esik. Idén a járat 5 darab új arculatos, légkondicionált fekvő- és hálókocsival fog közlekedik több mint 210 férőhellyel. A megújult Utasellátó minőségi szolgáltatást kínál. A hálókocsik utasai számára felszolgált reggeli is a szolgáltatás része. A vonat idén először a teljes szakaszon továbbít étkezőkocsit. A jegyértékesítést már csütörtökön megkezdik. Felnőtt jegyek 48 eurótól, gyermekjegyek 25 eurótól érhetők el.

Azt is közölték: július 2-től augusztus végéig heti rendszerességgel a Volánbusz is indít légkondicionált autóbuszokat Splitbe és Porečbe. A Dalmát expressz budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással közlekedik Zadar, Biograd, Vodice, Sibenik, Primoąten, Trogir és Split városába. Az Adria expresszel – szintén budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással – Rijeka, Optija, Pula, Rovinj és Poreč érhetők el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik