Nagyvilág

Feltárták a korrupciót, megbénult a temesvári hivatal

Annyi embert vettek őrizetbe, hogy felfüggesztették az ügyfélfogadást.

A belügyminisztérium belső korrupcióellenes ügyosztálya (DGA) a  hét elején csapott le a gépjármű-bejegyzési hatóság embereire. A Főtér szerint a temesvári hivatal állományát ugyanakkor olyannyira megtizedelte az akció, hogy leállt az ügyintézés.

Az ügyben összesen tíz embert állítottak elő, az illetékes bíró pedig az ügyészek által összeállított nyomozati anyag alapján közülük kilencet előzetes letartóztatásba helyezett. A gyanú szerint igen aktívan dolgoztak, saját zsebre.

Csúszópénzért a hivatalosnál jóval hamarabb forgalomba helyeztek autókat. Ezért 20 és 100 lej közötti összeget kértek, összesen 384 alkalommal, így négy hónap alatt mintegy 100 000 lejt (több mint 7 millió forintot) gyűjtöttek össze.

A korrupció felszámolásával gyakorlatilag ellehetetlenült a munka, a Temes megyei kormányhivatal – amelynek alárendeltségében a hatóság működik – arra kényszerült, hogy egy időre részlegesen lehúzza a redőnyt. Szerdától a hatóság csak az ideiglenes – piros – rendszámok kiadásával foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik