Nagyvilág

Erdogan rendezné a viszonyt az örményekkel, miközben épp Azerbajdzsánnal lép szövetségre

Az azeri elnök történelmi jelentőségű szövetségről beszél.

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ilham Aliyev azeri államfő az országaik közötti szövetségi viszonyról szóló egyezményt írt alá kedden a hegyi-karabahi Susa városában, írja az MTI.

Az azeri elnök szerint a megállapodás a két ország közti együttműködés minden szféráját érinti, beleértve a védelmi kérdéseket is, ezért is mondható, hogy a megkötött egyezménynek történelmi jelentősége van. Erdogan a ceremóniát követően tartott közös sajtótájékoztatón a Hegyi-Karabah újjáépítését szolgáló, hatoldalú együttműködés fokozását sürgette Törökország, Azerbajdzsán, Oroszország Örményország, Georgia és Irán között. „Ennek megfelelő az elhatározásunk Aliyev elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel” – tette hozzá a török elnök, kiemelve, hogy Törökország igyekszik rendezni a kapcsolatait Örményországgal is.

Tavaly szeptember 27-e és november 9-e között Azerbajdzsán – Törökország hathatós segítségével – jelentős területeket szerzett meg a Hegyi-Karabahban vívott háborús konfliktusban. Az Azerbajdzsántól 1991-ben egyoldalúan elszakadt, örmény többségű Hegyi-Karabah enklávé és a környező, örmények uralta azerbajdzsáni települések visszafoglalására indított offenzívában több mint hatezren vesztették életüket. A harcok háromoldalú, örmény-azeri-orosz tűzszüneti megállapodás aláírásával értek véget. Moszkva kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet fenntartására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik