Nagyvilág

A WHO szerint az oltások miatt sikerült felszámolni a gyermekbénulást a Fülöp-szigeteken

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken bejelentette, hogy egy kiterjedt oltási kampánynak köszönhetően 18 hónap után sikerült felszámolni a járványos gyermekbénulást a Fülöp-szigeteken.

A poliovírus csaknem két évtized után jelent meg újra a délkelet-ázsiai országban 2019 szeptemberében.

A manilai kormány válaszul gyors és átfogó oltási kampányba kezdett, és gyermekek millióit oltotta be a bénuláshoz, illetve egyes esetekben halálhoz vezető fertőző betegség ellen.

A helyi egészségügyi hatóságok szerint legalább tizenheten fertőződtek meg 2019 szeptembere óta, viszont 16 hónapja egyetlen új esetet sem regisztráltak, és a környezetben sem mutatták ki a poliovírus jelenlétét.

Rabindra Abeyasinghe, a Fülöp-szigetek illetékese elmondta: az eddig be nem oltott gyermekek több mint 80 százaléka megkapta a vakcinát a járványos gyermekbénulás ellen, ami lehetővé tette a betegség felszámolását.

A járványos gyermekbénulás a kanyaró- és a dengue-járványt követően jelent meg újra az országban, miután csökkent a bizalom az oltásokban, és az alacsonyabb szintű átoltottság lehetővé tette a vírus terjedését és mutálódását.

A poliomielitiszt vírus okozza, és a megbetegedések 1 százalékában tartós bénulást és sok esetben végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amit az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.

A Fülöp-szigeteki hatóságok pénteken jelezték: remélik, hogy a koronavírus-elleni oltási kampány is hasonló sikerrel jár majd. Egyelőre a lakosság alig több mint egy százaléka, körülbelül 1,6 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját. Az átoltottság növelésének legfőbb akadálya az oltóanyaghiány.

Rosario Vergeire egészségügyi illetékes aláhúzta: számos tanulmány a vakcinák iránti bizalmatlanságról írt, de a járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány ennek ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot.

A Fülöp-szigetiek azt követően váltak bizalmatlanná a vakcinák iránt, hogy a Sanofi-Pasteur francia gyógyszergyártó konszern 2017-ben bejelentette: dengue-láz elleni védőoltása súlyosbíthatja a tüneteket azoknál, akik valaha már megfertőződtek a vírussal. Több gyerek meghalt, miután megkapta a Dengvaxia nevű védőoltást, ezért a Fülöp-szigeteki hatóságok eljárást indítottak a gyógyszergyár ellen. A Sanofi következetesen tagadta, hogy az oltóanyagának köze lenne a halálesetekhez.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik