Nagyvilág

Az orosz külügy szerint képmutató ítélet született a Balkán mészárosának ügyében

Elutasították az életfogytigra ítélt Ratko Mladics fellebbezését.

A boszniai szerb hadsereg volt parancsnoka, Ratko Mladics fellebbezésének hágai elutasítása azt bizonyítja, hogy elfogultak a volt Jugoszláviában elkövetett bűncselekmények feltárásáért és az értük való felelősségre vonásért felelős nemzetközi intézmények – tolmácsolja az orosz külügyi szóvivő szavait az MTI moszkvai tudósítója.

Marija Zaharova a szerdán kiadott állásfoglalásában arra reagált, hogy a Büntető Törvényszékek Nemzetközi Maradék Mechanizmusa (IRMCT) fellebbviteli kamarája kedden elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladics fellebbezését. A testület megerősítette a Balkán mészárosának is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet. Zaharova szerint ez a verdikt különösen képmutatónak tűnik azt követően, hogy a hágai igazságszolgáltatás bosnyák, horvát és koszovói katonákat is felmentett.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az IRMCT és elődje, a volt Jugoszlávia ügyében illetékes Nemzetközi Büntető Törvényszék a Mladics ügyében lefolytatott eljárás során tényeket és történelmi összefüggéseket hagyott figyelmen kívül, és aláásta a konfliktus következményeinek rendezésre és a bizalom helyreállítására irányuló erőfeszítéseket a Balkánon.

A szóvivő rámutatott, hogy az eljárás során többször megsértették a Mladicsot őrizetesként megillető jogokat. Egyebek között évekig nem biztosítottak számára megfelelő orvosi ellátást és elutasították az oroszországi vagy szerbiai gyógykezelés miatti ideiglenes szabadon bocsátására vonatkozó kérelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik