Nagyvilág

Több mint száz civilt gyilkoltak meg dzsihadista fegyveresek Burkina Fasóban

Armel Baily / AFP
Armel Baily / AFP
Évek óta nem volt ekkora mészárlás a harcoktól sújtott országban.

A mészárlás szombatra virradóra történt, a fegyveresek több mint száz civilt gyilkoltak meg Burkina Fasóban. A dzshidista felkelés 2015-ös kezdete óta nem volt ekkora vérfürdő az országban – írja az MTI. Az eset a Nigériával határos északi Yagha tartomány Solhan nevű helységében történt. Az áldozatok között – akiknek számát egyelőre csak hozzávetőlegesen tudják – vegyesen vannak nők és férfiak. A támadás eredetileg egy paramilitáris egység ellen irányult, de utána civil házakba is betörtek a fegyveresek – tette hozzá egy biztonsági forrás.

A kormány terroristáknak nevezte a támadókat, akik házakat égettek fel, és a piacot is lángba borították. Egy illetékes elmondta, hogy a helyszínt biztosították. A mészárlás áldozatai emlékére háromnapos gyászt rendeltek el. Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként.

Roch Marc Christian Kabore elnök barbár tettnek nevezte a támadást.

Solhan több hasonló akció célpontja volt az elmúlt időszakban. Chériff Sy védelmi miniszter május 14-én biztosította a környék lakóit, hogy a katonai műveleteknek köszönhetően az élet visszatérhet a normális kerékvágásba a térségben.

A solhani mészárlást péntek este egy másik támadás előzte meg. A szintén a régióban található Tadaryatban legalább 14 emberrel végeztek. Egy héttel korábban két támadást hajtottak végre ugyancsak a környéken, amelyben négyen haltak meg.

A Száhel-övezetben az év eleje óta jelentősen megnőtt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz vagy Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok támadásainak száma, annak ellenére, hogy több mint ötezer francia katona tartózkodik a térségben. Különösen Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban fokozódott az erőszak, amelynek legfőbb elszenvedői civilek.

A Burkina Fasó-i hadsereg május 5-én katonai műveletbe kezdett az északi és a száheli térségben, de egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot, amelyben több mint 1400-an vesztették életüket és legalább egymillióan váltak földönfutóvá az elmúlt években. Eközben mintegy 20 ezren érkeztek Maliból az országba a dzsihadisták elől menekülve.

Kiemelt képünkön mali-i menekültek láthatók, akik Burkina Fasóban próbálnak védelmet keresni a dzsihádisták elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik