Nagyvilág koronavírus

Újabb országba utazhatunk szabadon bármilyen oltással

AFP
AFP

Miután a két ország megállapodott az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiának nyilatkozva.

Akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat. A miniszter jelezte: az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is (ugyanitt megtekinthető az is, mely országokkal sikerült eddig megállapodni a magyar védettségi igazolások elfogadásáról). A megállapodás vasárnaptól érvényes.

Szijjártó beszélt arról is, hogy a világon egyelőre „elég bonyolult az utazás”, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a járvány miatt. Hozzátette: folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik