Nagyvilág

Nem kerültek fel a kárpátaljai magyarok az őshonos népek listájára Ukrajnában

A döntéshozók ezt azzal indokolták, hogy a magyaroknak van anyaországa.

Június 4-én országos szintű online megbeszélést tartanak Ukrajnában A nemzeti kisebbségekről Ukrajnában című törvénytervezetről, írta meg az Index.

A javaslat kidolgozásához az Ukrán Legfelsőbb Tanács emberi jogi, reintegrációs, nemzeti kisebbségi és etnikumközi bizottság tagjai tájékozódó körúton vettek részt, mely során az előkészületben lévő törvény tervezetét ismertették az érintettekkel. Ennek keretében Ungváron is tanácskoztak a felek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviselőivel.

A lap azt írja, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által benyújtott, az őshonos kisebbségekről szóló törvényben a kárpátaljai magyarság nem élvezne jogszabályi prioritásokat, mert a magyarok nem szerepelnek az őshonos népek listáján. Ezt azzal indokolják, hogy nekik Magyarország személyében van anyaországuk.

Ennek fényében már csak kisebbségi jogszabály keretein belül rendezhető a magyar kisebbség anyanyelvhasználatának kérdése olyan módon, hogy az ne élezze tovább a feszültséget Magyarország és Ukrajna között.

Dmitro Lubinec, a parlament illetékes bizottságának Ungváron tartózkodó elnöke azt is hozzátette, hogy más országok állami jelképeit biztosan nem használhatják ezentúl Ukrajnában, viszont a nemzeti szimbólumok használatáról külön rész rendelkezhet a készülő törvényben.

A KMKSZ elnöksége nyilatkozatot adott ki az ügyben, amelyben minél szélesebb körű társadalmi vitát sürget. A szervezet abban bízik, hogy „az új szabályozás tovább bővítené, és nem szűkítené a már meglévő kisebbségi jogokat”, ezért felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a tervezet szövegének ismerete nélkül lehetetlen érdemi vitát folytatni a kisebbségekkel a témában. Éppen ezért érthetetlennek tartják, hogy a törvénytervezet szövegét eddig még nem hozták nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik