Nagyvilág

Négy hétig volt kórházban a kubai ellenzéki, akiről a hatóságok állították, állapotán nincs nyoma az éhségsztrájknak

Kiengedték Kubában a kórházból Luis Manuel Otero Alcantara ellenzéki aktvisitát helyi idő szerint hétfőn, aki azért szorult mintegy négy héten át tartó kezelésre, mert korábban éhségsztrájkkal tiltakozott és folyadékot sem vett magához.

A kórház tájékoztatása szerint a 33 éves ellenzéki teljesen felépült, minden értéke a normális tartományban található. Alcantara támogatói azonban korábban kétségbe vonták a kórház nyilatkozatait, mert amikor május 2-án beszállították, arról adtak ki nyilatkozatot, hogy az aktivistán nem észlelhető alultápláltság jele, állapota pedig stabil, ami mintha megkérdőjelezte volna, hogy egyáltalán éhségsztrájkolt.

Otero Alcantara most úgy nyilatkozott, hogy kórházban nem engedték semmilyen információhoz hozzájutni, ezért most tájékozódnia kell arról, hogy mi történt, amíg bent volt, és utána tud majd nyilatkozni arról, hogy ő hogyan élte meg a kezelést. Amerikai tisztviselők és jogvédők egyaránt politikai fogolynak nyilvánították az ellenzéki aktivistát, akit szerintük az állami titkos szolgálat megfigyelt a kórházban. Havanna szerint az ellenzéki aktivista az Egyesült Államok zsoldjában áll.

Folytatjuk a küzdelmet

– jelentette ki a kórházból távozva Otero Alcantara. Az aktivista-művész a San Isidro csoport tagja, amely évek óta tiltakozik a szabadságjogok korlátozása ellen Kubában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik