Nagyvilág

Helyettese lesz Kim Dzsong Un észak-koreai diktátornak

MTI/EPA/KCNA/KCNA
MTI/EPA/KCNA/KCNA

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető átalakítja országa vezetési struktúráját, a többi között bevezetik az „első titkár” tisztségét, amely a legfontosabb pozíció az országot kormányzó kommunista párt főtitkári posztját követően – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség kedden.

A pozíció várományosa feltehetőleg Dzso Jong Von, az észak-koreai vezető egyik legközelebbi bizalmasa.

Kim Dzsong Unt idén januárban választották meg a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává. A tisztség 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen volt. Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát.

A Yonhap egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva úgy tudja, az első titkár feladata mindenekelőtt Kim Dzsong Un helyettesítése lenne különböző megbeszéléseken. Értesülései szerint Kim Dzsong Un tovább akarja növelni a kommunista párt befolyását a kormányra, szemben apjával, aki a hadsereg szerepének szentelt nagyobb figyelmet.

A Yonhap szerint az irányváltást a Koreai Munkapárt januárban átdolgozott alapszabályzata is jelzi. Az átírt dokumentumból ugyanis kimaradt Kim Dzsong Il egyik alapelve, a „hadsereg mindenekelőtt” fogalma.

Úgy tűnik, az az általános trend, hogy Kim Dzsong Un egyes feladatait átruházták, illetve elosztották

–  mondta Rachel Minjung Lee, az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North agytröszt elemzője. Hozzátette, hogy ez nem jár szükségszerűen együtt Kim Dzsong Un hatalmi jogköreinek korlátozásával, inkább a pártapparátus karcsúsításáról van szó. Észak-Koreában a hatalom a Kim család tagjai között öröklődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik