HIRDETÉS
Nagyvilág

Könnyen lehet, hogy elveszíti hatalmát Benjamin Netanjahu Izraelben

Felborulni látszik az eddigi izraeli politikai hatalmi berendezkedés, mert úgy tűnik, Benajmin Netanjahu elveszítheti a hatalmát.

Naftali Bennet, az ultranacionalista Jobbra (Jamina) párt vezetője televíziós beszédben bejelentette, hogy egységkormányt alakít Jaír Lapiddal, mert jobboldali kormányra Benjámin Netanjahu vezetésével nincs lehetőség – írja az MTI.

Bennet hangsúlyozta, hogy hazudik az, aki szerint lehetséges jobboldali kormányt alakítani a Likud párt elnökének, Benjamin Netanjahunak a vezetésével, és csakis baloldali, centrista és jobboldali pártokból álló egységkormány jöhet szóba, vagy – immár ötödik alkalommal – újabb választásokat kell tartani. A 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben mindössze 7 képviselői helyet szerző jobboldali párt élén álló Bennet lehet a rotációs kormányzás első félidejének kormányfője, ha sikerrel zajlanak a koalíciós tárgyalások, melyeknek végső határideje szerda éjfél.

Ugyanakkor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország népének átverésével vádolta Naftali Bennetet vasárnap esti televíziós válaszbeszédében, melyben Bennet azon állítását cáfolta, miszerint az ő irányításával nem jöhet létre jobboldali kormány. Netanjahu szerint kétféle út is kínálkozhatna jobboldali-vallásos kormány teremtésére az ő irányításával és Bennet részvételével. Azt az állítást is visszautasította, hogy Bennet előtt csakis az egységkormány vagy az újabb választások lehetősége állt.

Netanjahu azzal vádolta jobboldali riválisát az utána néhány perccel közvetített beszédében, hogy félrevezette az izraeli közvéleményt, amikor azt mondta, hogy nincs lehetősége jobboldali koalíciót alakítani

Netanjahu a március 23-ai, két éven belül negyedik parlamenti választások után kezdett tárgyalásokat a többi jobboldali párttal, de a 28 napos kormányalakítási megbízás határidejének lejártáig ez nem sikerült. Ha senki sem lesz képes negyedszer sem a kormány megalakítására, akkor ismét, ötödször is választásokat írnak ki Izraelben, várhatóan ősz elejére.

Ha Lapidnak sem sikerül a kabinet felállítása, akkor az izraeli törvények szerint a leköszönő kormány átmeneti kormányként hivatalban marad Netanjahuval az élén a parlamenti választásokig, illetve az új kabinet megalakulásáig. Ebben az esetben a 71 éves Netanjahu az átmeneti kormány vezetőjeként állna a bíróság előtt korrupciós perében, és elvileg esélye lehetne rá, hogy ősszel az ötödik választáson többséget szerezzen.

Ajánlott videó

„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról
A brüsszeli pénzügyi zsarolást washingtoni pénzügyi megállapodással ellensúlyozná az Orbán-kormány – erről beszélt a 24.hu-nak salgótarjáni fórumán Lázár János. Ez lenne a pénzügyi védőpajzs, amiről Orbán Viktor beszélt, de ez egyelőre "egy politikai mondás, nem több", a részletei még csak most körvonalazódnak. Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor azt cáfolta, hogy valutacseréről (ún. swap line) lenne szó a forint védelmében. A lényege szerinte annak kifejezése, hogy Brüsszel pénzügyileg nem térdepeltethet meg minket, mert ez az USA jelenlegi kormánya és elnöke érdekével ellentétes.
0 seconds of 7 minutes, 12 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Nem a Rigó utcában dolgozom” - Szijjártó Péter a szinkrontolmácsról
06:31
00:00
07:12
07:12
 
Olvasói sztorik