Nagyvilág

Románia évi egymillió eurót fizet, a semmiért

Claudiu Năsui / Facebook
Claudiu Năsui / Facebook
A gazdasági miniszternek most lett elege abból, hogy egy 22 éve megszűnt ukrajnai gyárat ennyiért őriznek.

Claudiu Năsui szerint Románia három cégnek évente 1 millió eurót fizet azért, hogy egy „jövő nélküli roncsot őrizzenek”. A furcsa ügyről a Főtér azt írja, a kelet-ukrajnai Krivij Rih (Krivoj Rog) az acélgyártás fellegvára, ezért annak idején a keleti blokk országai a városban egy nagyüzemet építettek közösen.

A Román Szocialista Köztársaság is rengeteg pénzt fizetett, de a cserébe ígért vasérc pellet töredékét kapta csak meg. A Szovjetunió felbomlása után az üzem mögül minden állam kifarolt, csak Románia maradt részvényes Ukrajnával.

A gyár 22 éve megszűnt. Közben mindent kiloptak belőle, ami mozdítható volt.

Ehhez képest fizet Románia évente egymillió eurót három cégnek az épületek őrzéséért és karbantartásáért. A gazdasági miniszter Facebook-oldalán tudatta, eljött az ideje, hogy Románia is megváljon 27 széázalékos részesedésétől. Mint írta, amíg az állam nem tesz semmit, addig a politikai klientúrához tartozók megszedik magukat, hiszen az őrzéssel megbízott cégek versenytárgyalás nélkül jutott a megbízáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik