Nagyvilág

Joe Biden is kész találkozni Kim Dzsong Unnal

MTI / EPA / YNA
MTI / EPA / YNA
Nincsenek illúziói és fontos feltételei is lennének. Az amerikai elnök ezt akkor jelentette be, amikor fogadta dél-koreai kollégáját.

Joe Biden megfelelő feltételek mellett találkozna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Ez derült ki a sajtóértekezleten, amit az az amerikai és a dél-koreai elnök, Mun Dzse In tartott pénteken a Fehér Házban. Mindketten azt mondták, céljuk, a Koreai-félsziget teljes atommentesítése – jelentette az MTI.

Joe Biden közölte „nincsenek illúziói” azzal kapcsolatban, milyen nehéz rávenni Észak-Koreát arra, hogy feladja nukleáris arzenálját, miután elődei ezen a téren kudarcot vallottak.

Mindketten mélyen aggódunk a helyzet miatt

– tette hozzá. Az amerikai elnök közölte, megfelelő feltételek mellett találkozna az észak-koreai vezetővel (Biden tanácsadói már tárgyaltak erről észak-koreai kollégáikkal.)

Biden egyértelművé tette, a találkozó feltétele, hogy Kim Dzsong Un vállalja, tárgyalnak a nukleáris arzenáljáról.

Nem tenném azt, amit a közelmúltban tettek; nem adnám meg neki mindazt, amire vágyik – a nemzetközi elismerést, hogy legitimnek tekintse, és nem engedném, abba az irányba haladjon, úgy tűnjön, hogy … komolyabban gondolja azt, amit egyáltalán nem gondolt komolyan.

Mindez változást tükröz a találkozó megtartásával kapcsolatban, írta a Reuters brit hírügynökség, felidézve, hogy a Fehér Ház még márciusban is azt mondta, Biden nem akar találkozni Kimmel.
Biden kormánya az első hónapokban széleskörűen felülvizsgálta az észak-koreai politikát, de keveset mondott arról, hogy az új politika valójában mit tartalmaz. Amerikai tisztviselők csak annyit közöltek, hogy Biden politikája nem a Barack Obama elnök által kedvelt, az északiakkal való kapcsolatfelvétel elutasítását célzó megközelítés lesz, és nem a Trump-féle villámcsődületes csúcstalálkozó.

Biden és Mun megerősítették az országaik közötti erős szövetséget azok után a feszültségek után, amelyeket Trump politikája okozott. A volt amerikai elnök miközben gyengének bélyegezte Munt, azzal fenyegetőzött, hogy kivonja az amerikai csapatokat Dél-Koreából.

Mun Dzse In a második külföldi vezető volt, a japán miniszterelnök, Josihide Szuga után, aki Biden hivatalba lépése óta ellátogatott a Fehér Házba. Biden azt mondta, beszélgetésük régi barátok közti megbeszélésnek felelt meg. A két vezető Kínáról, Tajvanról is tárgyalt, de a közös sajtótájékoztatón Észak-Korea ügye dominált.

Biden elmondta, a két országnak közös megközelítése lesz Észak-Koreával kapcsolatban. Egyetértettek abban, hogy diplomáciai kapcsolatokat kívánnak kialakítani Északkal, „hogy pragmatikus lépéseket tegyenek a feszültségek csökkentése érdekében”.

Az amerikai elnök bejelentette, a külügyminisztérium egyik tisztviselője, Sung Kim lesz az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja. Sung Kim veterán koreai-amerikai diplomata, aki korábban az Egyesült Államok Fülöp-szigeteki és indonéziai nagyköveteként dolgozott. Ő vezette a Trump-Kim csúcstalálkozókat előkészítő tárgyalásokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik