Nagyvilág

Elvitték a rendőrök a legnagyobb fehérorosz független híroldal főszerkesztőjét és több munkatársát

A fehérorosz hatóságok kedden őrizetbe vették a TUT.by független médium legalább tizenhárom munkatársát, köztük a vezérigazgatót és a főszerkesztő-helyettest – adta hírül maga a portál, miután korábban letiltották honlapját és szerkesztőségében házkutatást tartottak.

Kapcsolódó

A médiumnak a VKontakte közösségi hálózaton olvasható híradásai szerint többek között őrizetbe vették Ljudmila Csekina vezérigazgatót, Olga Lojko helyettes főszerkesztőt, akárcsak a cég főkönyvelőjét és annak helyettesét, a személyzeti igazgatót, az egyik újságírót, a programtervező rendszergazdát, a marketingosztály vezetőjét, a cég üzleti elemzőjét.

Marina Zolotova főszerkesztő már korábban tájékoztatta a sajtót arról, hogy a pénzügyi hatóságok nyomozói házkutatást tartottak a szerkesztőségben. Az újabb információk szerint a lakásán is kutattak, majd bevitték őt kihallgatni. A nyomozók a portál más munkatársainak a lakására is elmentek, és néhányuktól műszaki eszközöket koboztak el.

A legfrissebb hír szerint – amely Zolotova férjét idézi – a főszerkesztőt ezen a napon nem engedték haza, mert már lejárt a nyomozók munkaideje. A férj szerint feleségét gyanúsítottként tartják benn.A fehérorosz Állami Ellenőrző Bizottság (KGK) pénzügyi vizsgálati osztálya, amely már korábban is célba vette az ellenzéket, megerősítette, hogy a TUT.by és a Hoster.by, egy online webhosting megoldásokat kínáló cég irodáiban tartott razziákat. Állításuk szerint nagymértékű adó- és járulékcsalás bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a TUT.by médiavállalat vezetői ellen.

A hatóságok az elmúlt hónapokban az ellenzék és az ország független médiája elleni elnyomó kampányt indítottak. A TUT.by az ország fő független médiuma, amely a rendszerellenes tüntetésekről és az azt követő megtorlásokról széleskörűen tudósított szövegben és képekben. A portál azt állítja, hogy naponta akár 20 millió egyéni látogatója is lehet.

Nem véletlen, hogy már a múlt év végén bírósági úton próbálták kihúzni a talajt a médium alól. A gazdasági bíróság akkor elfogadta a tájékoztatási minisztérium keresetét, amelynek értelmében törölték a TUT.by-t a jegyzett tömegtájékoztatási eszközök listájáról. Emiatt a portál újságíróit megfosztották attól a joguktól, hogy hivatalos információt kaphassanak, hogy sajtóértekezletekre járhassanak, s hogy tömegmegmozdulásokról tudósítsanak. A TUT.by ezek után mégis folytatta internetes forrásként a működését, így általa is tájékozódhatott tovább a közönség a fehéroroszországi eseményekről.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik