Nagyvilág koronavírus

Kétezer COVID-os holttestet sodort a folyó

SANJAY KANOJIA / AFP
SANJAY KANOJIA / AFP

A helyi média szerint India két északi államában, Uttar Pradesben és Bihárban a hatóságok mintegy 2000 holttestet emeltek ki a Gangeszből. Minden bizonnyal olyan, COVID-ban elhunyt emberek maradványairól van szó, akiknek családja nem tudta vállalni a hagyományos, hamvasztásos temetkezés költségeit – írja a brit Metro.

Hindu szertartás szerint a halottakat elhamvasztják, hamvaikat pedig szétszórják valamely vallási helyszínen. A Gangesz a hinduizmus legszentebb folyója, ezért távoli falvak lakói egyszerűen csak beletették elhunyt szeretteiket. A folyóból eltávolított testeken mind láthatóak a hindu temetési rituálék nyomai.

Félő, hogy ez a gyakorlat hozzájárul a koronavírus további terjedéséhez, és egyéb egészségügyi kockázatokat jelent.

A két tartományban összesen 300 millió ember él. Uttar Pradesh kormányának szóvivője a The Asian Age-nek túlzónak nevezte a médiában megjelent számokat, de azt elismerte, hogy a folyó partjait rendőrök ellenőrzik. Cáfolta azt is, hogy az emberek kétségbeesésükben cselekednének így, szerinte a falusiak bizonyos időszakokban egyébként sem hamvasztják az elhunytakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik