Nagyvilág

Tízből négy amerikai nem tud megnevezni egy híres ázsiai-amerikait

Al Drago / Getty Images
Al Drago / Getty Images
Pedig az alelnökük is az.

Az NBC írt egy hétfőn megjelent kutatásról, amiben többi között arra kérték a válaszadókat, nevezzenek meg egy ázsiai származású amerikai híres embert – 42 százalékuk nem tudott. A felmérésben 2766 amerikai felnőttet kérdeztek meg szerte az országban. A legnépszerűbb válaszok között volt a hongkongi Jackie Chan (11 százalék mondta őt), illetve Bruce Lee (9 százalékkal), aki 1973-ban meghalt. A „nem tudom” válaszok aránya minden csoportnál (fehérek, színes bőrűek, latin-amerikaiak) ugyanakkora volt és ez volt a legnagyobb arányban adott válasz.

Ez azt jelenti, hogy hiába szerepelnek a hírekben, az emberekben egyáltalán nem ülepszik le az ázsiai-amerikaik jelenléte az Államokban

– mondta az NBC-nek Norman Chen, a kutatást készítő LAAUNCH társalapítója. A felmérés március 29-e és április 14-e között készült, két héttel azután, hogy nyolc embert (köztük hat ázsiai származású nőt) öltek meg Atlanta környéki masszázsszalonokban. A válaszokból kiderül, a fehérek harmada és a republikánusok fele nem tudott arról, hogy az ázsiaiak ellen elkövetett erőszakos cselekmények és megnyilvánulások felfutóban vannak. A demokraták esetében ez az arány 22 százalék volt.

Az NBC egyébként még Sandra Oh-val illusztrálta a cikket – a színésznővel A Grace Klinikában több millió amerikai találkozhatott az elmúlt években.

Kapcsolódó
Nyolc embert gyilkoltak meg Atlanta környéki masszázsszalonokban
Az elkövető ázsiai nőkre vadászhatott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik